Connect with us

Hirdetés

technokrata

Félmilliárd dolláros szoftverhamisítást lepleztek le

Laptop

Félmilliárd dolláros szoftverhamisítást lepleztek le

A Microsoft és a Symantec termékeit is nagy üzemben másolták illegálisan a csalók.

A múlt héten jelentette be az FBI, hogy a kínai rendőrséggel való szoros együttműködésük eredményeként 500 millió dollár értékben sikerült lefoglalniuk illegálisan sokszorosított szoftvereket. Ezt az eredményt annak a 2005 óta tartó akciónak köszönhetik, mely a két ország közötti együttműködés eredményeként jöhetett létre. A mostani letartóztatások során 25 embert vettek őrizetbe, ezzel pedig komoly csapást mértek erre a hamisítói körre, állította Steven Hendershot, az FBI egyik, Pekingbe delegált vezetője.

Régóta jelent diplomáciai problémát Kína és főbb kereskedelmi partnerei, az Európai Unió és az Egyesült Államok között az a tény, hogy a rizs hazájában szinte semmibe veszik a szellemi tulajdonjogokat, és gátlástalanul sokszorosítják az eredeti termékeket – természetesen illegálisan. Ez a jelenség azonban nem csak a szoftvereket, zenei albumokat és filmes DVD-ket érinti, hanem gyakorlatilag az összes terméket – a ruháktól kezdve a táskákon át, szinte mindent. A „kalózország” jelző terhét csökkentendő jutott a kínai rezsim arra az álláspontra, hogy együttműködésbe lépnek a nyugati jogvédőkkel és hatóságokkal.

Összesen több mint 290 ezernyi hamis szoftver-CD került a razziát végző nyomozók kezére. Hat gyártó és kereskedelmi egységre csaptak le a helyi rendőrök, aminek révén több mint 47 ezernyi illegális Microsoft kompakt lemezt sikerült lefoglalniuk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés