Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csalódást keltő a Windows Vista

Laptop

Csalódást keltő a Windows Vista

Ezt maga az Acer elnöke nyilatkozta.

Gianfranco Lanci, a távol-keleti vállalat elnöke nemrég interjút adott a Financial Times németországi szerkesztőségének, ahol többek között a Windows Vistáról is véleményt alkotott. Lanci saját szavait idézve: „Az egész ipar csalódott a Windows Vistában”. Sőt, az Acer vezetője szerint a kialakult kedvezőtlen kép nem fog változni a második félévben sem. „Nem igazán hiszem, hogy valaki kifejezetten a Vista kedvéért vásárolna PC-t.” – mondta Lanci, ami azért jelent gondot a hardvergyártóknak, mert ők már tavaly is a késői megjelenés miatti karácsonyi bevásárlási láz elmaradása miatt aggódtak. Ha az Acer elnökének jóslata beteljesedik, akkor idén karácsonyra hiába lesz már egy éve piacon az operációs rendszer, az továbbra sem járul hozzá a személyi számítógépek eladásainak jelentős felpörgetéséhez.

Mégis, mi a gond az új Windows-zal? Lanci szerint egyszerűen még nem volt kész, amikor piacra dobták, és ez meg is látszik a stabilitásán. Ezen ráadásul a Microsoftnak még sikerült is rontania, a nemrég kiadott .Net sérülékenységet javító patch például számos felhasználónál furcsa jelenségeket, teljesítménycsökkenést okozott. Első benyomásaink a Vistáról.

Nem meglepő tehát, hogy a PC-forgalmazók a kezdeti lelkesedés után újra a Windows XP-s vonalban bíznak, amikor komplett számítógépeiket kínálják a vásárlóknak. Erre egyébként a keresleti igények is kényszerítik őket, sokan ugyanis a még mindig Vista-inkompatibilis szoftverek miatt ragaszkodnak a már megszokott régi operációs rendszerhez. A Hewlett-Packard, a Dell, a Lenovo és a Toshiba ezért egyaránt kínálnak XP-s PC-ket.

Érdekes ugyanakkor, hogy a Microsoft a fentieknek némileg ellentmondó adatokról számolt be. Redmond már kezdetben is a hardvereszközök több mint 2 millió fajtájával biztosította az OS együttműködő képességét, és ez a szám azóta is nőtt. Szoftverek tekintetében is hasonló javulásról számolt be Gates cége, amit az eladási adatok is alá látszanak támasztani: a második negyedéves bevétel (13,4 milliárd dollár) 13 százalékkal alakult jobban, mint a tavalyi, hasonló időszak alatt – Redmond a javuló értékesítési számokért a Windows Vistát tette felelőssé.

És mit tehet az, aki nem akar Vistára váltani, Windows XP-t használ, de azt is szeretné lecserélni egy ingyenes megoldásra? Nos, annak érdemes pillantást vetni a ReactOS operációs rendszerre, amely – fejlesztői szerint – bináris kompatibilitást nyújt mind szoftver, mind driver szinten a Windows XP-vel. További részletek.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés