Connect with us

Hirdetés

technokrata

Extrém Intel processzor a notebookokba

Laptop

Extrém Intel processzor a notebookokba

Alig jelentették be, máris túlhúzták lelkes tuningolók.

Ugyan a kevés fogyasztáshoz – az alacsonyabb órajelen, feszültségen üzemelő kétmagosokhoz képest – már nem sok köze van, a játszani vágyók számára biztos örömhír, hogy az Intel bejelentette Core 2 Extreme X7800-as CPU-ját. Ez az első olyan központi vezérlőegység, amely az Extreme Edition márkanév alatt kerül forgalomba, és a chipgyártó vállalat a hordozható számítógépekbe szánja. Órajele 2,6 GHz, és ugyan „csak” két magja van, de azokhoz 4 MB-nyi L2 cache tartozik. FSB-je 800 MHz-es, ám ami még ennél is fontosabb a gépükből minden egyes kis plusz teljesítményt kicsikarni vágyók számára, az az, hogy az Intel – nem tudni, milyen okból kifolyólag – eltávolította a túlhajtás védelmét. Vagyis szabad a pálya a tuning előtt (a vállalat természetesen semmilyen garanciát nem vállal a túlhajtás mértékére, sem az ebből eredő károkra).

Az overclockról mindjárt egy kicsit részletesebben, előtte azonban vesézzük ki, milyen funkciókat kínál a lapka. A nagy fogyasztást többek között úgy próbálták meg csökkenteni az Intel mérnökei, hogy bevezették a dinamikus frontoldali buszt, ami lehetővé teszi, hogy az FSB-t is lejjebb vegye a rendszer, ha nincsen szükség nagy számítási teljesítményre. Alkalmazza az Enhanced Deep Sleepet, ami révén még kevesebb lesz a fogyasztás üresjáratban (idle). Meg kell még említeni a processzor Advanced Media Boost képességét, amely segítségével hatékonyabban lehet végezni a video-, foto- és zeneszerkesztő feladatokat.

Jó képet ad arról, hogy mennyi teljesítménypluszt is nyerhet a felhasználó a processzor használatával az, hogy az Intel szerint a Core 2 Extreme X7800 28 százalékos növekedést tud felmutatni az előző generációs kétmagos lapkákhoz képest. Az összehasonlításban a most kiadott CPU ellenfeléül a Core Duo T2600-ast választotta a chipgyártó vállalat, ez egyike volt az első kétmagos mobil processzoroknak (még 2006 januárjában jelent meg). Vagyis a mostani, nem Extreme jelölésű lapkákhoz viszonyítva túl nagy előnyt nem mutathat fel – legalábbis overclock nélkül.

És hogy mennyi kraft van még az X7800-ban? Egy belga csapat pár napja arról számolt be, hogy egy ilyen processzort (az Asus G2S noteszgépében teljesített szolgálatot) egészen 3 GHz-ig képesek voltak túlhajtani – ez azért nem rossz, nagyjából 15%-os túlhajtási potenciált jelent. Ennek tükrében már nem is meglepő az a hír, hogy az év későbbi részében megjelenhet az X7900-as példány is, amely gyárilag 2,8 GHz-en üzemel. Ez bizonyára magával hozza a most debütált példányok árának (851 dollár!) csökkenését is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés