Connect with us

technokrata

Konzolok: a Nintendo lenyomja az Xboxot és a Playstationt is

Laptop

Konzolok: a Nintendo lenyomja az Xboxot és a Playstationt is

Nevető harmadik lett a távol-keleti vállalat Wii játékgépe – az emberek viszik, mint a cukrot. De miért?

Habár a fejlesztés során sokat kockáztatott a vállalat, hiszen nem vértezte fel olyan teljesítménnyel, mint a rivális Microsoft és a Sony saját konzoljait, a Wii mégis beváltotta a hozzá fűzött reményeket – sőt, annál sokkal többet is. Amint az nemrég elhangzott, a Nintendo már nagyobb léptékben gondolkodik a készülék jövőjéről: életútja során 100 millió darabot terveznek eladni belőle. Szatori Iwata, a cég elnöke nemrég a Reuters-nek adott interjújában ismerte el, hogy a Sony PS2-esének 100 milliós eladott példányszáma tiszteletreméltó adat, amit a kezdetekkor nem is terveztek elérni a Wii-vel. Mivel azonban időközben kiderült, hogy nem túlélő, hanem piacvezető szerepet tölt be a konzol, már nem tartják lehetetlennek, hogy akár a nagy elődöt is beérjék.

2007 márciusáig összesen 5,8 millió példányt értékesítettek a játékgépből, ami igen tiszteletreméltó példány. A dátum azért fontos, mert ez a Nintendo üzleti évének zárása. A következő üzleti évben, vagyis 2008 márciusáig további 14 millió darabot terveznek eladni, vagyis alig több mint másfél év alatt közel 20 millió darabot. Az optimista becslés egyáltalán nem tűnik túlzónak: jelenleg a Nintendo nem tud annyi készüléket gyártatni, mint amennyit felszívna a piac. Még azt sem tudja a vállalat, hogy mennyire lenne szükség ahhoz, hogy a készletek ne apadjanak le folyamatosan nullára.

Két tényező vezetett sikerhez: egyrészt a Wii jóval olcsóbb, mint a Microsoft féle Xbox 360, vagy a Playstation 3. Mindezt ráadásul úgy tudta elérni a vállalat, hogy – szemben az általános trendekkel – nem adja áron alul a konzolt, vagyis minden egyes készüléken keres (a Microsoft és a Sony ezzel szemben veszteséggel adja saját készülékét). Másrészről azonban az alacsony ár nem lett volna elegendő, a népszerűséghez nagyban hozzájárult a szokatlan vezérlés is. A Wii ugyanis nem egérrel, gamepaddel vagy joystickkel vezérelhető – olyan irányítóeszközt adtak a játékosok kezébe a Nintendo mérnökei, amely érzékeli a térbeli elmozdulást. Például életszerűen lehet bokszolni, horgászni, baseballt játszani a nuncsakunak keresztelt vezérlővel, és ez a szokatlan élmény megragadja az embereket.

Habár először a játékfejlesztők zöme nem vette komolyan a Wii-t, mint egy lehetséges fejlesztési platformot, az egyre jobban tekintélyt parancsoló számok már kezdik megtenni a hatásukat – csak az USA-ban eddig több mint 2,5 milliót adtak el az IBM-es konzolból. A gép lelkét ugyanis egy módosított PowerPC architektúrára alapuló mikroprocesszor biztosítja (amelyet Broadway-re kereszteltek el). 729 MHz-en üzemel a CPU, míg az Ati által fejlesztett grafikus vezérlő mindössze 243 MHz-es órajelet használ. 91 MB-nyi memória felett rendelkezik a kis masina: 23 MB-nyi saját 1T-SRAM mellé 64 MB-nyi külső 1T-SRAM jár, valamint 3 MB-nyi jut a GPU számára, a textúrák pufferelésére.

Az alacsony ár elérését segítette, hogy nem szerelték fel winchesterrel, helyette mindössze egy fél gigabyte-os flash memória áll az adatok eltárolásának rendelkezésére. Mindazonáltal rendelkezik kártyaolvasóval, vagyis bővíthető. Ezért összesen 204 dollár kell kifizetni Japánban, 250-et az Egyesült Államokban, és ugyanennyit (csak euróban) az öreg kontinensen.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek