Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nvidia: más csak ne javítson a drivereinken!

Laptop

Nvidia: más csak ne javítson a drivereinken!

Nem tetszik az Nvidiának a módosított meghajtóprogram.

Az NGOHQ.com leginkább módosított Nvidia driverjeiről közismert – itt, a Terminalon is jelent már meg az általuk továbbfejlesztett meghajtóprogram néhány korábbi változata. Ezeknek a szoftvereknek közös jellemzőjük, hogy a grafikus processzorok fejlesztésével foglalkozó cég driverjeire alapulnak, ám az eredetihez képest többet nyújtanak – a külső fejlesztők ugyanis belenyúlnak a programba, és apróbb módosításokat végeznek rajta. Így ezek olyan képességekkel lesznek felruházva, amelyeket az eredeti meghajtószoftverben nem találhat meg a felhasználó.

Minden egyes alkalommal, amikor közzétesz egy újabb változatot, az NGOHQ leszögezi, hogy az általa moddolt verziókhoz hivatalos Nvidia támogatás nem jár, és azt mindenki csak saját felelősségére használja. Ennek ellenére a minap felszólító levelet kaptak az eredeti fejlesztőtől, arra vonatkozóan, hogy fejezzék be a módosított meghajtóprogram terjesztését, különben jogi lépéseket fog tenni a távol-keleti vállalat. A felszólító levél teljes egészében itt olvasható.

Ahelyett, hogy eleget tettek volna a kérésnek, a drivermodder csapat inkább csípős választ fogalmazott meg, melyben visszautasította, hogy eleget tegyen a kérésnek. Az izraeli fejlesztők felhívták az Nvidia figyelmét, hogy az amerikai törvények nem érvényesek a közel-keleten, mindamellett a sajtó illegális eszközökkel való befolyásolási kísérletét akár a bíróságon is megtárgyalhatják, ha a vállalat nem kíván felhagyni a fenyegetéssel. Az igencsak hosszú válasz itt tekinthető meg.

Érdekesség, hogy hasonló ügyben megkeresték az AMD/Ati céget is, annak Catalyst driverje miatt. Ez utóbbi módosítása ellen a vállalat semmilyen akadályt nem gördített, csak arra kérte a fejlesztőket, hogy minden esetben figyelmeztessék a változtatás tényére a felhasználókat, illetve arra, hogy ehhez hivatalos terméktámogatás nem jár.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés