Connect with us

technokrata

Négy mag, három merevlemez, két videokártya – egy notebookban

Laptop

Négy mag, három merevlemez, két videokártya – egy notebookban

Mobil szörnyezet a Pioneer Computers-től.

Habár nem az első négymagos noteszgép, de a DreamBook Power D90 SLI mindenképpen az első példányok között van. A kifejezetten nagy számítási igénnyel rendelkezők számára fejlesztett hordozható számítógép ugyanis egy 2,4 GHz-es Core 2 Quad Q6600 processzorra alapul, ami még desktop környezetben sem nagyon találna kihívóra. A gyors CPU mellé komoly 3D is dukál, amiről az SLI-kialakítás gondoskodik: 512 MB-nyi memóriával rendelkező Nvidia Geforce Go 7950 vagy 8800 kártyák kerülhetnek a kettős rendszerbe.

Egyelőre nem teljesen tiszta, hogy milyen RAID megvalósításban (0/1/5), de tény, hogy három darab (igen, három!) 2,5 colos winchestert képest befogadni a hatalmas (17 colos kijelzővel rendelkező) noteszgép. Ennek persze meg is kérik az árát – az egyelőre csak Ausztráliában kapható készülék 6700 amerikai dollárért (közel 1,3 millió forintért) vásárolható meg, ha a felhasználó a maximális kiépítettségre vágyik. Ennél azonban olcsóbb kialakításban is elérhetővé teszi modelljét a Pioneer Computers; igaz, így be kell érnünk „csupán” két maggal és egy videokártyával valamint merevlemezzel.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek