Connect with us

Hirdetés

technokrata

Alaplapra integrált memóriával próbálkozik az Asus

Laptop

Alaplapra integrált memóriával próbálkozik az Asus

Eddig tartott a PC-világ modularitása, vagy egy fecske nem csinál nyarat?

A PC múlt század 80-as, 90-es éveiben való elterjedéséhez nagyban hozzájárult moduláris kialakítása – a korábbi számítógépekkel szemben még egy viszonylag laikus felhasználó is ki tudott cserélni például egy winchestert, vagy egy floppy-drive-ot. A rendszerbővítés nem járt a komplett masina újravásárlásával, mivel ezek az eszközök nem voltak szervizszolgáltatást igénylő módon „összedrótozva”. Ez aztán kiterjedt a processzorokra, memóriára is, amelyek így külön-külön kerültek bele az alaplapokba. Az Asus nemrég bejelentett terméke azonban szembe megy ezzel az évtizedek óta általánosan elfogadott kialakítással.

A P5K3 Premium/WiFi-AP alaplap ugyanis előre installáltan tartalmaz DDR3 chipeket – az alaplapba beleforrasztva 2 GB-nyi PC3-10666-os, vagyis 1333 MHz-en üzemelő memória található. Ezzel a gyártó két legyet ütött egy csapásra: a felhasználónak nem lesz gondja a kompatibilis modulok keresgélésével, ráadásul az Asus által a chipekre helyezett hűtőborda egyben szerelés nélküli hőelvezetést is kínál, vagyis nagyobb esélyt a tuningra. Ezt alátámasztandó, a távol-keleti vállalat gyári garanciát vállal az 1500 MHz-es túlhajthatóságra, igaz, az egyelőre nem derült ki, hogy melyik gyártó milyen késleltetésű chipjeivel biztosítják ezt.

Amint a neve is mutatja, az alaplap a legújabb, Intel P35-ös chipkészletre alapul, vagyis az LGA775-ös foglalatú processzorok számos válfaját támogatja. Ide tartozik a Core 2 Extreme, Core 2 Quad, Core 2 Duo, és azok a jövőbeli CPU-k is, amelyek már 1333 MHz-es rendszerbuszt igényelnek. Az alaplap támogatja az Ati Crossfire több GPU-s technológiáját, illetve vezetékmentes csatlakozásra is képes. Ez utóbbi egyébként hozzáférési pontként (access point) és kliens módban is képes működni.

Kiket céloz meg a vállalat legújabb termékével? Elsőre nehéz eldönteni, mert a magas teljesítmény bizonyos szempontból komoly korláttal jár: az alaplapra integrált memória nem cserélhető vagy bővíthető, és a Windows Vista érában, amikor az 1 GB éppen hogy csak elég, a 2 GB-os operatív tár pedig csak napjaink alkalmazásai számára biztosít kellő tárterületet, hamar szűkössé válhat. Ráadásul egyelőre a DDR3 chipek nem is olcsók, vagyis maga az alaplap sem lehet az (bár az integrált kialakítás bizonyára segít csökkenteni a költségeket) – igaz, erről pontos adat még nem jelent meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés