Connect with us

technokrata

A Toshiba nagy segítsége az AMD-nek

Laptop

A Toshiba nagy segítsége az AMD-nek

Olcsóbb notebookok.

A világ negyedik legnagyobb számítógépgyártója a távol-keleti vállalat, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen alkatrészeket használ fel az általa forgalomba hozott konfigurációkban. Sokáig kizárólag az Intel processzoraival szerelte notebookjait, ám a cég a minap bejelentette, hogy immár az Advanced Micro Devices CPU-it is kínálni fogja amerikai és európai vásárlóinak. Egészen pontosan a hordozható számítógépek 20 százalékába kerül majd AMD lapka.

Egyéni és vállalati felhasználók számára készített laptopokban egyaránt megjelennek az új processzorok – a Toshiba az alacsony árú változatokban enged teret az Intel konkurensének, jelentette be Juko Sugahara, a vállalat egyik szóvivője. Ez az árérzékeny szegmens még jobb kiszolgálását segítheti: a hasonló teljesítményre képes noteszgépekkel szemben az AMD-s változatok átlagosan 82 dollárral (15 ezer forinttal) kerülnek kevesebbe. A Toshiba reményei szerint az idén nyáron debütáló példányoknál legalább 10 százalékkal csökkentheti majd a költségeket, az átállásnak köszönhetően.

Sorra dőlnek meg az Intel „bástyái”: tavaly a Dell döntött úgy, hogy nyit az AMD felé. Az amerikai forgalmazó óriásvállalat ezzel akkor egy két évtizedes hagyományt tört meg; és hasonló múlttal szakít most a Toshiba is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek