Connect with us

Hirdetés

technokrata

Késnek az újgenerációs videokártyák

Laptop

Késnek az újgenerációs videokártyák

Csúszik a PCI Express 2.0 bevezetése.

Az eredeti tervekhez képest később kerülhetnek a boltokba az első PCI Express 2.0-s videovezérlők, derült ki nemrég. A szabványt támogató eszközök csak az év utolsó negyedében debütálhatnak; vagyis akkor, amikor az Intel szerver/munkaállomás processzorai közül a 45 nanométeres gyártási eljárással készülők is színre lépnek. Ennek ellenére a chipgyártó vállalat már rendelkezik mintapéldányokkal, amelyeket egy, a múlt héten, a San Jose-ban tartott fejlesztői konferencián be is mutatott.

A PCI SIG által tartott rendezvényen nem csak az Intel, hanem más cégek is bemutatták a PCI Express 2.0-nak már eleget tevő hardvereiket. Az egyik legérdekesebb demonstráció mégis a processzorgyártó nevéhez kötődött: az Nvidia grafikus chipjeit egy olyan munkaállomásban tárta a közönség elé, mely kétprocesszoros kialakítással bírt. A Stoakley platform két PCI Express 2.0 slotot támogat (illetve akár 128 GB-nyi FB-DIMM memóriát képes befogadni).

Miben más a második generáció az előzőhöz képest? Nos, míg az 2,5 GHz-es órajelet és 2,5 GT/s-os sebességet támogatott, az újabb változat már az 5 GT/s-ot (5 GHz) is támogatja. A hardveres sebességnövelés mellett több változtatást eszközöltek a protokollokban és az architektúra szoftverrétegeiben – a PCI Express 2.0 voltaképp már három éve áll tervezés/fejlesztés alatt. Ezeket az előnyöket az AMD/Ati és az Nvidia is alkalmazni fogja, bár még nem jelentették be hivatalosan, hogy mikor adják ki a fenti standardra alapuló grafikus megoldásaikat.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés