Connect with us

Hirdetés

technokrata

Notebook 50 dollárért – lehetséges?

Laptop

Notebook 50 dollárért – lehetséges?

Hordozható számítógép 10 ezer forintért?

Az első XO laptopok (vagy ismertebb nevükön: 100 dolláros laptopok) szeptemberben lesznek készen, állítja a Taiwan Economic News. Ezt azt jelenti, hogy még idén megkezdődhet az olcsó noteszgépek dömpingje, vagyis a harmadik világ gyerekeinek digitalizálása beindulhat. Mindez azonban drágábban valósulhat meg az eredetileg eltervezetthez képest – a XO laptopok a költségcsökkentések ellenére is egyelőre 175 dollárba kerülnek. Ezért a pénzért egy XL700-as AMD processzort, 256 MB-nyi memóriát és 1 GB-nyi flash tárolót lehet a készülékvázba szerelni; de a tervek szerint a gyártási volumen felfutásával a notebook még olcsóbbá válhat.

A kis számítógépek gyártásáért a tajvani Quanta felel – ez a cég nyerte ugyanis el az OLPC projekt megbízását. A két szervezet között pedig úgy látszik, a kisebb zökkenők ellenére is tökéletes az összhang: a távol-keleti források tudni vélik, hogy egy újabb, még olcsóbb laptop előállítását tervezik. Szinte semmi sem szivárgott még ki ezzel kapcsolatban, egyedül az ára az, amivel megdöbbentik a 100 dollárhoz már hozzászokott érdeklődőket is: ezt pont annak feléből, vagyis 50 dollárból tervezik létrehozni.

Komoly feladat előtt állnak tehát a mérnökök, valószínűleg minden egyes centen spórolni fognak majd, amin csak lehet. Emellett azonban a XO laptopra is figyelmet kell még fordítaniuk, mivel korántsem tudtak minden kitűzött célt megvalósítani – túl sokat fogyaszt, nincs még prototípus a kurblis töltőből, és szoftveres frissítésre is szükség van még.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés