Connect with us

technokrata

Veszélyben a Linux, Openoffice?

Laptop

Veszélyben a Linux, Openoffice?

Microsoft offenzíva a nyílt forrás ellen.

Ismeretes, hogy Redmond még tavaly novemberben megállapodást kötött a Suse Linux felvásárlása révén a nyíltforrású piac egyik legnagyobb szereplőjévé váló Novellel – a kölcsönös szabadalmi elismerések és együttműködések révén részesedik annak bevételeiből (a magyar vonatkozású hírünk itt olvasható). Cserébe a szoftverfejlesztő óriásvállalat lemondott a Suse felhasználók elleni jogi lépésekről – nem mondott le azonban a többi, nyíltforrású kezdeményezés megsarcolásáról. Egy nemrég, a Fortune magazinban megjelent interjúban Brad Smith, a Microsoft egyik sztárügyvédje úgy nyilatkozott, hogy maga a Linux kernel a cég 42 szabadalmát sérti meg, további 65, szintén redmondi jogokat sértő fejlesztés pedig a felhasználói felülettel illetve más látványelemekkel kapcsolatos.

Ennél azonban jóval szélesebb körű offenzívát indíthat Redmond: például az Openoffice.org irodai programcsomag – a Microsoft állítása szerint – 45 szabadalmat sért meg, és további 83 szabadalmának jogát látja csorbulni Gates cége más, szintén nyíltforrású vagy ingyenes programban. Az azonban egyelőre nem tiszta, hogy a Microsoft vajon milyen módszerrel próbál meg érvényt szerezni szoftverszabadalmai tiszteletben tartásának. Nem kizárt, hogy a tavalyi novelles megállapodáshoz hasonlót próbál megköttetni az ipar nagyobb szereplőivel. Erre már van is példa: a redmondi vállalat licencmegállapodást hozott tető alá a Samsunggal és a Fuji Xeroxszal, és kísérletet tett a Red Hattal is, de ez utóbbival a tárgyalások nem értek célt.

Nemrég egyébként maga Steve Ballmer jelentette ki, hogy a Microsoft nyíltforrású versenytársainak ugyanazok szerint a szabályok szerint kell játszania, mint az üzleti élet más szereplőinek. Hangoztatta a szellemi tulajdonok fontosságát és tiszteletben tartását, melyet szerinte a nyíltforrású fejlesztésekkel foglalkozó szervezetek nem (mindig) tartanak szem előtt.

Ugyanakkor nem áll felkészületlenül az open source-ban komoly üzleti lehetőséget látó vállalatok csoportja sem. Még 2005-ben hozták létre az Open Invention Network társulást, melyet a Sony, a Red Hat, az IBM, az NEC és a Phillips alapított – azzal a céllal, hogy egybegyűjtsék saját szellemi tulajdonjogaikat, amelyeket egy esetleges Microsoft perben a saját javukra fordíthatnak a redmondi gigásszal szemben. Erre egyelőre nem került sor, de arra nincs garancia, hogy nem is fog bekövetkezni- Ugye még sokan emlékeznek az SCO-IBM perre, ahol több milliárd dollárt próbált meg a kisebbik szoftvervállalat kihúzni a Kék Óriás zsebéből?



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek