Connect with us

Hirdetés

technokrata

Véget ért a 24 órás programozóverseny

Laptop

Véget ért a 24 órás programozóverseny

A nemzetközi rangú esemény győztese pedig nem más, mint…

…a svéd csapat! Az emberpróbáló kihívás után a Fredrik Niemelä, Mattias de Zalenski, Per Austrin összeállítású Balloons’R’Us egység ünnepelhette győzelmét.

A nemzetközileg elismert Challenge24 hetedik alkalommal zajlott le sikeresen a Műegyetemen működő Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete és a Simonyi Károly Szakkollégium közös rendezésében. A korábbi években tapasztalt élénk érdeklődés idén sem mérséklődött: 4 kontinens 31 országának iparban dolgozó profijai és amatőr programozói próbálták ki magukat a verseny internetes fordulóján. Az előző év vándorkupával visszatérő győztesei és második helyezettjei, valamint huszonnyolc másik háromfős csapat jutott el a döntő fordulóig.

A feladatokat Darabos Dániel és Németh András, a BME doktorandusz hallgatói készítették. A problémák megoldása a verseny hagyományainak megfelelően az informatikai tudományágak széles körű ismeretét követelte meg, az eredményes szerepléshez a gyors és precíz kódírási képesség mellett elengedhetetlen volt a hálózati, mesterséges intelligenciabeli valamint a számítógépes grafikai jártasság.

A feladat és az eredmények
A verseny kezdetével a csapatok egy-egy virtuális űrhajó fedélzetére kerültek. A mozgásképtelen gépeik űrbeli koordinátái számukra ismeretlenek voltak; a radart illetve a hajtóműveket maguknak kellett elkészíteniük. Hasonló módon a szerveren keresztül, hálózati úton szerelhették fel a játék későbbi menetéhez elengedhetetlen pajzsokat, lézerágyúkat illetve torpedókat. Az univerzumot a versenyzőkön kívül az ellenséges Alien Kwargok népesítették be; ők őrizték a bolygókon a kincseket. A megszerzett javakkal érdemes volt a „bankig”; elmanőverezni, mivel egy rivális csapat sikeres támadása az elvesztésüket jelentette. Pontokat a játékosok a kincsek gyűjtésével és a Kwargok illetve egymás megsemmisítésével szerezhettek. Az űrhajó elvesztése a csapat számára negyed óra szünetet jelentett.

A leghelytállóbb legénységnek a Balloons’R’Us csapat tagjai bizonyultak, akik meg is nyerték a versenyt. Az űrben eltelt egy nap alatt a bolygók felét bejárták, az azokat őrző Kwarg hajókat megsemmisítették és így ők készítették el a legteljesebb csillagtérképet. Párbajban szinte minden rivális csapatot legyőztek legalább egyszer és mindezzel összesen 11.150 pontot gyűjtöttek. A második helyezett 10.557 ponttal a szintén svéd Jon far bestamma lett, 9.010 ponttal a dobogó harmadik fokára pedig a harmadik svéd csapat, a Team KTH Itello állhatott. A délutáni eredményhirdetésen az 5000 Euró összértékű díjakat az első 10 csapat között osztották ki a rendezők.

A feladatok színvonalát a készítők sokéves versenyzői tapasztalata biztosította. Büszkén és elégedetten távozhattak, mivel a versenyzők is az utóbbi évek egyik legérdekesebb kiírásaként értékelték az űrháborút.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés