Connect with us

technokrata

Energiazabáló Windows Vista

Laptop

Energiazabáló Windows Vista

Gyorsabban merülnek az akkumulátorok, mint kellene; de van megoldás.

Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy a Microsoft új operációs rendszere nincs jó hatással a notebookok üzemidejére. Annak ellenére, hogy Redmond több új energiakímélő funkciót is bevezetett a Windows Vistában, az összkép még mindig inkább azt mutatja, hogy gyorsabban merülnek az akkumulátorok az XP-s környezethez képest. Ennek fő oka pedig a microsoftos szemszögből vadonatújnak számító 3D-s grafikus kezelőfelület, az Aero Glass. Vajon miért?

Könnyű belátni, hogy az átlátszóságot, háromdimenziós felületet működtető operációs rendszer jobban igénybe veszi a grafikus vezérlőt, mint a hagyományos, 2D-s GUI-k. Ezt mutatja az a tény is, hogy ha az Aero-t kikapcsoljuk, vagyis visszatérünk a Windows 95-től kezdve megszokott felülethez, akkor a Vista legalább ugyanúgy teljesít, mint az XP; de gyakran még hosszabb üzemidőt lehet elérni az új operációs rendszerrel. Nem feltétlenül fogadható el azonban ez a kompromisszum azoknak, akik elsősorban a látványvilág miatt vásárolták meg a Windows Vistát, illetve vettek ehhez noteszgépet. Nekik próbál meg segítséget nyújtani a Hewlett-Packard.

Amint arról John Wozniak, a HP egyik, notebookokkal foglalkozó mérnöke nemrég beszámolt, a vállalat úgy döntött, nem elégszik meg a Microsoft által alapként meghatározott erőforrás-kezelési beállításokkal. Ehelyett saját konfigurációkat dolgozott ki a hordozható számítógépekhez, vagyis a felhasználó maga választhat az olyan opciók között, mint „energiakímélő” (power saver), vagy „nagyteljesítményű „(high performance) üzemmódok. Ezzel a HP nem találta fel a spanyolviaszt, például az IBM/Lenovo már évek óta saját erőforrás-kezelési eljárásokkal vértezi fel az általa forgalomba hozott noteszgépeket.

Érdekes, hogy a Microsoft nemrég közzétett egy tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogy a 2D-s és 3D-s kezelői felületek mennyire befolyásolják a teljesítményt. Redmond szerint nincs különbség sem a válaszidőkben, sem az alkalmazások futási idejében. A szoftverfejlesztő vállalat ezért azt állítja, hogy az Aero nem terheli meg jelentős mértékben a rendszert. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezt nagyteljesítményű üzemmódban mérték, vagyis amikor a hordozható számítógépnek nem kellett kompromisszumot kötni a teljesítmény és a fogyasztás között (ez utóbbi kárára). Nem meglepő tehát, hogy egy másik, kívülálló által készített vizsgálat jól érzékelhető különbséget állapított meg a Windows Vista és az XP között (erről bővebben itt).

Hogyan változhat a jelenség a jövőben? Nos, a nemsokára hivatalosan is bemutatásra kerülő új Centrino platform (Santa Rosa) elindulása jótékony hatással lehet a fogyasztásra. A szoftverfrissítések és -finomhangolások pedig optimalizálhatják az operációs rendszer fogyasztását. Emellett a nemsokára megjelenő Mobilemark 2007 még pontosabb képet adhat az adott laptop energiaigényéről.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek