Connect with us

technokrata

Csúszik a 100 dolláros laptop megjelenése

Laptop

Csúszik a 100 dolláros laptop megjelenése

Cserébe viszont olcsóbb és Windows-barát lett.

A One Laptop Per Child (OLPC) kezdeményezés pár nappal ezelőtt hivatalosan is elismerte, hogy az első noteszgép szállítások komoly késedelmet szenvednek. Az eredeti tervekhez képest közel fél éve csúszással, csak 2007 harmadik-negyedik negyedévében jelenhetnek meg a XO laptopok első példányai a piacon. Jelenleg tehát a szállítások megkezdésének időpontja szeptember közepére esik.

Egyes források szerint cáfolta a projekt vezetése, hogy a késlekedés oka a szerződéses gyártó, vagyis a Quanta Computer lenne. Ehelyett inkább a kis gép teljesítménynövelésére irányuló beavatkozásokat tették felelőssé a csúszás miatt. Ezt azok az értesülések is megerősítették, melyek szerint a Quanta még nem adta le a rendelést azokra a hardverkomponensekre, amelyek szükségeltetnek a XO laptopokhoz; márpedig vészesen fogy az idő az eredetileg júliusra ígért gyártásbeindításig. A történtek egyébként kellemetlenül érintik a 10 milliós nagyságrendben gyártani tervezett készülék beszállítóit – Simplo (akkumulátor), Sunrex Technology (billentyűzet), Global Mixed-Mode Technology (IC), Realtek Semiconductor (IC) – is.

Azt viszont valószínűleg a késlekedésnek is köszönhető, hogy a korábbi, 200 dolláros valódi árhoz képest csökkenésről, 175 dolláros előállítási költségről számoltak be az OLPC emberei. Vagyis a kis masina mintegy 25 dollárral olcsóbbá vált, ez pedig komoly könnyebbséget jelenthet a fejlődő országok kormányzatainak számára, akiknek milliós nagyságrendben kell rendelniük a hordozható számítógépekből. Emellett immár Windows-t is tud futtatni; eddig ugyanis csak a saját készítésű, nyíltforrású kezelőfelület alkalmazása volt biztosra vehető.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek