Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb notebookakkumulátor-visszahívás

Laptop

Újabb notebookakkumulátor-visszahívás

Ezúttal 27 ezer energiaforrást cserélnek le ingyenesen.

A tavalyi ősz egyik legfelkapottabb híre a Sony hibás akkumulátoraiból származó visszahívások ügye volt, ami szinte az egész iparágat megrengette. A távol-keleti vállalat gyárában ugyanis egy hibás technológiai lépés miatt fémforgács került a kis energiaforrásokba, amely forgácsok később rövidzárat okozhattak. Ez aztán indokolatlan túlmelegedéshez, extrém esetben a hordozható számítógépek kigyulladásához (videó) vezetett. Elsők között a Dell kezdte meg a visszahívási akciót, melynek során négy millió(!) ügyfélre terjesztették ki az ingyenes lehetőséget. Mivel a Sony akkumulátorai népszerűek (voltak) a gyártók köreiben, ezért szinte az összes forgalmazó ügyfeleit érintette az eset.

Például az Acerét is, amely csak most, a Dell lépése után 8 hónappal később jelentette be saját programját. A tajvani gyártó nemrég jelentette be, hogy 27 ezer, a Sony által készített akkumulátort cserél ki ingyen azok számára, akik a hibás sorozatból vásároltak. Azok a noteszgéptulajdonosok érintettek, akik 2004 májusa és 2006 novembere között vásároltak bizonyos Travelmate és Aspire modellek közül. A pontos sorozatszámok ezen a linken olvashatók, ahogy az akció részletei is.

A vállalat addig is azt javasolja mindenki számára, akinek hibás telep működik a notebookjában, hogy azonnal áramtalanítsa a készüléket, és vegye ki az akkumulátort a számítógépből.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés