Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mikor jönnek már az AMD/Ati új videokártyái?

Laptop

Mikor jönnek már az AMD/Ati új videokártyái?

Hivatalos bejelentés.

A sokak által várt R600-as, RV630-as és RV610-es modellek, melyek az első DirectX 10-es grafikus vezérlők lesznek a cég kínálatában, folyamatosan késnek. Az év elején még sokan reménykedtek abban, hogy a márciusi Cebiten debütálnak az új GPU-ra épülő videokártyák, ám nem sokkal utána későbbre tolták a megjelenést – a chipgyártó partnerei áprilisi piacra kerülést emlegettek. Nos, április már majdnem elmúlt, de se híre, se hamva az Nvidia konkurensének. Viszont van egy hivatalos időpont.

Az AMD Tunéziában tartotta meg a világsajtó számára bemutatóval egybefűzött tájékoztatóját, ahol az elhangzottak szerint ismét csúszásról kellett beszámolnia a cégnek. Remélhetőleg a május második felében való bemutatkozást már tartani tudja a vállalat, vagy gyakorlatilag értelmét veszti az év első felében a piacra lépés. A júliusi-augusztusi időszak ugyanis uborkaszezonnak számít a hardverek tekintetében, és nem azért, mert a gyártók ekkor nem szeretnének eladni. A vásárlók azok, akik ilyenkor inkább másra (legfőképp nyaralásra, pihenésre) költik a pénzüket, vagyis hátat fordítanak a videokártyáknak (is).

Össze kell kapnia magát a vállalatnak, mert processzorfronton nem áll túl jól, az Intel intenzív árcsökkentési kampányának következtében. A videokártyák piacán pedig az Nvidia szorongatja; nemrég a nagy rivális útnak bocsátotta a középkategóriás Geforce 8600 és 8500-as modelleket. A május második felében debütáló tíz DirectX 10-es megoldásnak tehát nagyon jónak kell lennie, ha nem akarja magát elásni az AMD/Ati – igaz, az szinte biztosra vehető, hogy ha bejelenti a termékek elérhetőségét a vállalat, akkor azok kaphatók is lesznek – az Advanced Micro Devices nem szokott paper launch-öt tartani, vagyis csak papíron létező termékeket megvásárolhatónak beharangozni.

Egyes források 1 GB-nyi GDDR-4 memóriát tartalmazó R600-asokról, 512 MB-nyi GDDR-3-ommal felszerelt Radeon HD 2900 XT-ről írnak – az igazság azonban újabb egy hónapig várat magára.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés