Connect with us

technokrata

Önmagát túlhajtó Core 2 processzor az Inteltől

Laptop

Önmagát túlhajtó Core 2 processzor az Inteltől

Overclock automatikusan.

Utoljára egy hónapja foglalkoztunk kifejezetten a következő generációs Centrino-val, így éppen kapóra jött, hogy tegnap jelentette be hivatalosan az Intel következő generációs mobilplatformját, a Santa Rosa-t. Egyik legfontosabb érdekessége a 802.11n wireless standardot elsőként alkalmazó csomagnak a komolyabb áttervezésen átesett Core 2 Duo, amit a mobilitásért felelős vállalati részleg vezetője, Mooly Eden egyszerűen csak így nevezett: Core 2 Duo szteroidokon.

Maga a lapka ugyanis olyasmire lesz képes, amit korábban még nem nagyon láttunk sem a mobil, sem az asztali szegmensben. Az egyik mag képes önmagát túlhajtani (angol kifejezéssel: felkészítették az overclockra), vagyis frekvenciáját a gyárilag megadott érték fölé emelni, a még nagyobb teljesítmény elérése végett. Mindez ráadásul intelligensen, a terhelés elosztásának figyelembe vételével történik. Az egyik mag ugyanis csak akkor „húz bele”, ha a másik nincsen használatban. Vagyis ez elsősorban az egyszálas feladatvégrehajtásoknál jelenthet pluszt – amikor a második mag szinte „tétlenül” áll, mert a szoftver nem használja ki, míg az elsődleges processzormag még tudna profitálni egy kis extra tempóból.

Enhanced Dynamic Acceleration Technology névre hallgat a funkció, melyet már korábban a Penrynnel kapcsolatban említettünk. És habár az Intel igyekezett leszögezni, hogy ez nem az overclock hivatalos támogatása, mi másnak nevezhetnénk? Az értelmezésbeli különbség abból adódhat, hogy a vállalat szerint túlhajtásról csak akkor beszélhetünk, ha a megadott specifikáción túli sebességen üzemelteti valaki a CPU-t. Ezt azonban nem támogatja az EDAT, tehát egy 2 GHz-es processzort senki nem fog tudni ennek révén 3 GHz-es órajel fölé tornászni.

Még egy érdekességről szót kell ejteni (a korábban már taglalt, először Robsonnak, majd Turbo Memory-nak nevezett fejlesztésen túl), ez pedig az Intel 965-ös chipkészlete. Az integrált grafikus maggal is bíró változatokról azt állítja az Intel, hogy képes lesz a Vista Aero felületét zökkenőmentesen futtatni, viszont – némi ellentmondással – az első példányok nem támogatják a DirectX 10-et.

Végül egy pontosabb dátum a Santa Rosa elérhetőségéről: még június előtt piacra kerül az új mobilplatform, közölte Eden, aki azt is elárulta, hogy ezt követően 2008 első feléig nem várható komolyabb ráncfelvarrás a Centrino-n. Az nem derült ki, hogy akkor vajon implementálásra kerül-e a Nokia 3G modulja. Ez a kiegészítés a Santa Rosa-ból azért maradt ki, mert egy felmérés szerint a notebooktulajdonosok jelenleg kevesebb mint 10 százaléka igényelné csak ezt a vezetékmentes szabványt, a többi felhasználó nem fizetne szívesen a technika integrálásáért.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek