Connect with us

technokrata

17 colos notebook, 200 ezer alatt

Laptop

17 colos notebook, 200 ezer alatt

Toshiba noteszgépek 802.11n támogatással.

Ismeretes, hogy az új specifikáció, mely a korábbi, 802.11b/g változatokhoz képest nagyobb adatátviteli sebességet és hatótávolságot ígér, hosszas egyeztető tárgyalásokon esett keresztül, és mindmáig nem vált véglegessé a standard. A Toshiba ennek ellenére letette a garast az új technológia mellett, melynek kézzelfogható eredménye az a bejelentés, mellyel nemrég rukkolt elő a távol-keleti vállalat: két legújabb notebookja az elsők között támogatja a 802.11n vezetékmentes hálózati szabványt.

15,4 colos képátlóval bír a Satellite A205-ös változat, illetve 17 colos LCD-vel rendelkezik a P205-ös modell. A többi paraméterében gyakorlatilag megegyezik a két hordozható számítógép: az Intel Core 2 Duo lapkájára, azaz a Centrino platformra alapulnak, és akár 2 GB-nyi memória befogadására is képesek. Két winchesterrel akár közel 300 GB-nyi háttértár is a felhasználó rendelkezésére áll, de ha ez nem lenne elég, akkor a Labelflash DVD-RW író révén optikai lemezekre rögzíthetők a merevlemezen helyet foglaló adatok. A grafikai megjelenítés színvonaláról a 128 MB-nyi saját memóriával rendelkező Geforce Go 7300-as gondoskodik.

Az integrált webkamerával is ellátott példányok ára igen érdekesen alakul, mivel a Toshiba most először tett elérhetővé olyan 17 colos LCD-vel bíró noteszgépet, aminek ára, magyar pénzre átszámítva 200 ezer forint alatt marad. Az 1000 dolláros változat természetesen minimálközeli kialakítással (1,73 GHz-es kétmagos Pentium T2080, 1 GB-nyi memória, 120 GB-nyi winchester) rendelkezik, ám ez még mindig bőven megfelel irodai munkára.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek