Connect with us

technokrata

Több mint 100 javítás Windows Vistához

Laptop

Több mint 100 javítás Windows Vistához

Már 100 felett a Vista SP1 javításainak száma?

Tengernyi apróbb-nagyobb idegesítő hibával bír a Microsoft új operációs rendszere, hiába tartott 5 évig az elkészítése. Az első javítócsomag nagyjából az év végére várható, addig azonban meg kell birkózni az elvárttól eltérő működéssel a felhasználónak. Vagy mégsem? Egy lelkes blogoló ugyanis gyűjtést végzett a Vistához eddig készített javításokból, amik már 100-nál is nagyobb listát alkotnak. Ethan Allen, a The Hotfix tulajdonosa szerint ezek java része bekerül majd a Windows Vista SP1-be; ezt a kijelentést azonban érdemes némi távolságtartással kezelni. Mindazonáltal nem árt figyelmet fordítani a The Hotfix csomagjára, mivel Allen – aki minőségbiztosítással foglalkozik egy washingtoni cégnél – úgy nyilatkozott, hogy a javításokat olyasvalakitől kapta, aki egyrészt közel áll a Microsofthoz, másrészt a technológiához is van hozzáférése.

A hét elején a Microsoft maga is elismerte, hogy jelenleg tesztelik a Vista Service Pack 1-et. Ennek ellenére továbbra sem adtak egzakt időpontot, ami a megjelenést illeti – jelenleg csak az ismert, hogy erre 2007 második felében, a következő generációs Windows Server megjelenésekor kerül majd sor. Ez utóbbi egyébként (még mindig) Longhorn néven fut.

Visszatérve Allenhez: a férfi szerint az SP1 magába foglal majd egy eszközmeghajtó- és szoftverkompatibilitási technológiát. Ennek elérhetőségében korábban is reménykedtek a felhasználók; lett volna igény arra, hogy még az operációs rendszer debütálásakor alkalmazásba lehessen venni. Az SP1 feltelepítését követően számos külső USB-s és Firewire eszköz, úgymint digitális kamerák, különösen a Sony termékei, együttműködőbbek lesznek a Vistával. Ezek ugyanis rengeteg kellemetlen percet okoztak eddig a Vistára váltó felhasználóknak, mivel gyakran inkompatibilitási problémák miatt nem tudták használni már meglevő készülékeiket. Emellett továbbfejlesztésre kerül a TV-s lejátszás és más médiaközponti képességek is, illetve az erőforrás-gazdálkodással (power management) kapcsolatos problémák is megszűnnek, közölte Allen.

Jelenlegi állás szerint alig került biztonsági frissítés a javítások közé, de ez remélhetőleg változni fog még. Igaz, hogy ennek oka jelentős részben az, hogy a Vistához eddig alig jelent meg sérülékenység (illetve ennek javítása), ami vagy azt támasztja alá, hogy ez minden idők legbiztonságosabbra sikerült Windows-a, vagy azt, hogy még csak kevés ideje van a piacon a szoftver.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek