Connect with us

technokrata

Illegálisan eladott Windows-ok miatt perel a Microsoft

Laptop

Illegálisan eladott Windows-ok miatt perel a Microsoft

Oktatási célokra szánták, mégis a kiskereskedelmi piacokra jutott – Redmond mérges.

Hétfőn jelentette be a redmondi szoftverfejlesztő óriásvállalat, hogy 9 peres eljárást kezdeményezett, illetve több mint 50 levelet küldött el az érintetteknek, akiket kalózkodással gyanúsít. A közlemény szerint csak az Egyesült Államokban kezdődtek jogi lépések, de a célbavett csoportok nemzetközi porondon tevékenykednek. Például az egyik vádlott Jordániában folytat iskolai továbbértékesítést, ám a diszkont módon beszerzett Microsoft termékeket az Egyesült Államokba exportálta, hogy ott drágábban (de a bolti árnál olcsóbban) adja el.

„Ezek a vállalatok dollármilliókat húztak ki a Microsoft zsebéből, illegális profitra téve szert azáltal, hogy internetes kereskedők számára adták el az Egyesült Államokban a szoftvereket, ahelyett, hogy a diákokat támogatták volna vele.” – olvasható a szoftverfejlesztő által kiadott közleményben. Emellett a kiskereskedőket is megvádolta az amerikai cég, azt hányva a szemükre, hogy a nagyobb profit érdekében olyan szoftvereket adtak el az USA-beli vásárlóknak, melyek licencei nem számukra készültek.

Néhány esetben sikerült már megállapodást kötnie a Microsoftnak. Az egyik legnagyobb, fenti politikát folytató vállalat az EDirectSoftware.com, mely belegyezett, hogy több mint 1 millió dollárt fizet készpénzben és fizikai javakban Redmond számára. Más kereskedők, akik kaptak a szoftverfejlesztő felszólító leveleiből, elfogadták az oktatási licencekkel bíró termékek árusításának beszüntetését.

2005-ben egyébként 34 milliárd dollárra becsülte a Business Software Alliance, azaz a BSA az illegálisan felhasznált szoftverek értékét, amely 1,6 milliárd dolláros növekedést jelent a korábbi, 2004-es évhez képest.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek