Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az első HD DVD-írós notebook

Laptop

Az első HD DVD-írós notebook

A Toshiba történelmet írt.

Nem meglepő, hogy a HD DVD szabvány mögött álló cégek egyik vezéralakja jelent meg a piacon először olyan hordozható számítógéppel, mely következő generációs optikai meghajtóval van ellátva, áll a Toshiba Qosmio Q30-as noteszgépéről szóló tájékoztatóban. A Japánban múlt hétvégén piacra került készülék írni is tudja ezeket a lemezeket, és a HD DVD-R alapú filmek olvasásával is megbirkózik.

A laptop alapját egy 2 GHz-es Core 2 Duo processzor adja, mely a számítási teljesítmény megfelelő mértékét biztosítja. Erre szükség is van, hiszen a 17 colos, szélesképernyős kijelzőn 1920×1280 pixeles felbontású képek, videók megjelenítésére van lehetőség, ekkora adatfolyam kezeléséhez pedig már izmos CPU kell. A közel 5 kilogrammos tömegű Qosmio igazi kis multimédiás központ: 320 GB-nyi háttértárral rendelkezik, melyekre bőven fér adat; ráadásul a digitális TV tuner segítségével televíziós adásokat is lehet nézni rajta. Természetesen támogatja a HDMI (high definition multimedia interface) kimenetet.

Nem meglepő, hogy a technokrata szigetországban került először forgalomba – csak a japánok képesek egy ilyen masináért közel 3100 dolláros árat kifizetni. Mindazonáltal – a korábbi modellekhez hasonlóan – az új Qosmio előbb-utóbb a világon máshol is kapható lesz. És nem is kerülnek hozzá túl sokba a lemezek: a Hitachi Maxell az üres, egyrétegű (azaz 15 GB-nyi kapacitással bíró) HD DVD-R korongokat körülbelül 12 dolláros (1500 jenes) áron kínálja.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés