Connect with us

technokrata

Mégse kellene laptop az iskolába?

Laptop

Mégse kellene laptop az iskolába?

Többet árt, mint amennyi haszna van.

A hordozható számítógépek révén könnyebbé válik az órai jegyzetelés, illetve ezeknek a jegyzeteknek a tanulása, terjesztése. Egyszerűen elküldhető velük (vezetékmentes hálózati csatlakozás esetén) egy fontos anyag az oktatók részére, és nem probléma többé a vizsgákra jelentkezés (már ha az erre szolgáló háttérrendszer is úgy akarja), ráadásul használatával nem kell vaskos füzeteket és (elektronikus tananyag esetén) könyveket sem cipelni. Mégsem csak előnyös oldalai vannak a digitális oktatásnak…

Egy, a minnesotai Winona Állami Egyetemen nemrég végzett felmérés szerint a diákok közül azok, akik notebookkal ültek be egy tanítási órára, kevésbé figyeltek oda az előadó által közölt információra, mint a csak papírral és íróeszközzel felszerelt társaik. 81 százalékuk e-mailezett, 68 százalékuk csevegést folytatott valakivel egy azonnali üzenetküldő alkalmazás révén. A laptopozó diákok negyede pedig egyenesen teljes érdektelenséget mutatott az óra iránt: számítógépes játékkal játszottak. Rá is világított a felmérés két jelenség közötti összefüggésre: a többiekhez viszonyítva a notebookot használó hallgatók tanulmányi eredményei átlagosan 5 százalékkal alacsonyabbak voltak.

Simon Stow, az amerikai egyetem egyik professzora szerint a számítástechnika ilyentén jelenlétének attól kellene függenie, hogy az éppen zajló oktatás igényli-e a noteszgépeket, vagy pedig igazából nincs is rájuk éppen szükség. Stow nem tartja szerencsésnek, hogy diákjai az oktatás alatt a laptopok mögé bújva beszélgetnek egymással, ahelyett, hogy odafigyelnének a tananyagra.

Nem mindenki osztja ugyanakkor korlátozás helyességét hirdető professzor véleményét. Az egyetem egy másik oktatója, a szintén professzori beosztásban dolgozó Melvin Ely inkább a megengedő (szakszóval lassiez-faire) hozzáállás híve. A nagyon ritka alkalmaktól eltekintve Ely szerint a notebook előtt ülő diákok nem zavarják a többi hallgatót a tanulásban; ráadásul a tanár úgy vélekedik: az ő dolga fenntartani a tanulók figyelmét. Aki nem akar részt venni az órán, az notebook nélkül is talál magának más elfoglaltságot.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek