Connect with us

Hirdetés

technokrata

Késik az Ati DirectX 10-es videokártyája

Laptop

Késik az Ati DirectX 10-es videokártyája

Lépéskényszerben az Ati, az Nvidia húzása(i) miatt.

Az AMD által tavaly felvásárolt, kanadai gyökerekkel bíró Ati tegnap jelentette be, hogy R600-as GPU-ja, mely az első DirectX 10-es grafikus processzor a vállalat kínálatában, hetekkel később fog megjelenni, mint ahogyan azt korábban eltervezték. Az AMD hivatalosan is megerősítette a fenti értesülést, és stratégiai okokkal indokolták a döntést, illetve azzal, hogy így szélesebb piaci szegmenseket tudnak lefedni. Vagyis a következő generációs Ati videokártyák már csak az áprilistól kezdődő második negyedévben várhatók.

Elemzők szerint az Nvidia azon húzása állhat az Ati késlekedése mögött, amivel a csúcskategóriás kártyáiból kihozott egy olcsóbb kiadást. Az AMD-rivális gyártó először a 600 dollárért kínált Geforce 8800 GTX és a 450 dollárra beárazott GTS változatokkal jelent meg a piacon, később viszont ez utóbbiból kiadott egy 320 MB-os memóriakapacitással bíró modellt is, ami „mindössze” 300 dollárért kelleti magát a boltokban. Az R600-as megjelenésének néhány héttel való eltolása időt ad arra, hogy a vállalat kielemezze az Nvidia manőverét, és olyan apróbb változtatásokat eszközöljön, amelyekkel jobban megszólíthatja a piacot.

Sőt, valószínű, hogy ezek a változtatások már megtörténtek, és pont ezért állt be néhány hetes késés a szállításokban. Egy, az AMD-től a napokban kiszivárgott dokumentum azt megerősítette, hogy két változatban jelenik meg az új Ati csúcskártya: egy 12 és egy 9 vagy 9,5 inch-es hosszú kialakítás versenyzik a vásárlók kegyeiért (további részletek itt és itt). A többi adatot tekintve sem lehet nagy eltérés, de mivel erről biztosat jelenleg nem tudunk, spekulációk helyett inkább megvárjuk a következő hónapot. Addigra talán már az is tisztázott lesz, hogy pontosan mikor következik be az R600, RV610 és RV630 termékek kereskedelmi startja.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés