Connect with us

technokrata

Amit nem szeretek a Vistában

Laptop

Amit nem szeretek a Vistában

Új, szép, sokat tud – de azt néha rosszul.

Tavaly ősszel debütált a Microsoft több mint 5 éven keresztül fejlesztett új operációs rendszere, a Windows Vista – akkor még csak a vállalati felhasználók számára. Decemberben hazánkban is demonstrálta a Microsoft újságírók egy szűk köre számára az új OS tudását (az áramszünetekkel tarkított bemutatóról bővebben itt), ahol szerkesztőségünk hozzájuthatott egy Ultimate változathoz. Ezt közel egy hónapja nyúzzuk, és habár számos pozitív hozadéka van az operációs rendszernek, jó néhány negatívumot is megtapasztaltunk már használata során. Következzék ezek közül néhány!

ClearType betű-élsimítási technológia
A Windows Aero felülete ugyan igen látványos, 3D-s hatásokat sem nélkülöző grafikával örvendezteti meg a felhasználót, azonban az összhatás nem teljes. Az operációs rendszerben használatos, úgynevezett ClearType – ami a Microsoft ismertetője szerint nyomtatási minőségű szövegmegjelenítést tenne lehetővé nagyfelbontású monitorokon – használata ellenére némely szöveg nemhogy nem kristálytiszta, hanem egyenesen a CRT monitorok alacsony felbontásvilágát idézi. Persze lehet, hogy csak a sok monitorbámulásban megfáradt szem csalfa játékáról van szó, de mintha Windows XP alatt szebben néztek volna ki a betűk… Microsoft vagy Nvidia hiba?

Gadgets (avagy Minialkalmazások)
A Sidebar nagyon jó (de nem Microsoft) találmány – a felhasználó számára fontos, kisméretű programoknak lehet (a képernyő oldalán) helyet biztosítani, melyek a 3D-s alkalmazások teljesképernyős futtatásától eltekintve mindig láthatók. Aktuális hőmérséklet, várható időjárás, hálózati adatforgalom, erőforrások terheltsége kijelzése, számológép, virtuális postit, RSS-olvasó – a lehetőségek szinte korlátlanok. A Microsoftnak mégis sikerült több korlátot is felállítania – például az alapból az operációs rendszer részét képező időjárás-előrejelző magyar regionális beállítások esetén nem működik. A szintén „gyári” hírolvasónál fapadosabb megoldást pedig nehezebben lehetett volna alkotni. Szerencsére ezek a hiányosságok más, nem microsoftos gadgetek révén orvosolhatók, de érthetetlen, hogy a Sidebar tartalma minden egyes bootolás után teljesen véletlenszerűen jelenik meg – van, amikor csak a belehúzott gadgetek sorrendje cserélődik meg, de néha az is előfordul, hogy némelyik minialkalmazás egyszerűen hiányzik az oldalsávról.

Mappa nézet
Ahogy a régebbi Windows-okban, úgy a Vistában is lehetőség van számos nézet között választani – ez lehet listaszerű, részletes, kis ikon, nagy ikon stb. Ám hiába választjuk valamelyiket, majd az alapállapotban (amúgy érthetetlenül) nem látható Explorer menüből a Folder Options nézet fülében azt az opciót, hogy a jelenleg alkalmazott beállításokat az összes mappára terjessze ki, ez mégsem történik meg. Sőt, teljesen inkonzekvens módon, hol így, hol úgy jelenik meg a külön be nem állított mappák tartalma.

Media Player vs. DivX (vagy Ahead Nero?)
Az online közösség sem biztos teljesen abban, hogy a videofile-ok lejátszásakor jelentkező COM Surrogate hiba milyen apropóból jelentkezik. Ez nem feltétlenül a Windows Vista hibája, mindenesetre elég idegesítő minden egyes DivX film indításakor ezzel a hibajelenséggel küszködni. Egyes vélemények szerint a 6.5x-es DivX kodek a ludas, de volt, akinek a 7.5.x-es Nero CD/DVD-író alkalmazás uninstallálása segített eltüntetni a jelenséget. Az biztos, hogy a processzort gyakran 100%-ra kipörgető hiba kínlódássá teszi a rövid filmek egymás utáni lejátszását.

És ha már Media Player – a zenelejátszás számos lehetőséggel bővült, például a lejátszás sebességét is beállíthatjuk, ezzel pedig megszokott dalainkból csalhatunk elő igen mókás hangokat. Viszont a fade-elés, vagyis az jelenség, amikor két szám között igyekszik a program „összemosni” az első végét és a második elejét, nem lett tökéletes. Néha remekül működik, néha viszont olyanokat ugrik egy-egy dal eleje, mintha „valaki lökdösné a CD-lejátszót”.

Teljesítmény
Személyes tapasztalat, hogy az „1 GB memória elég a Vistának” kijelentés mese habbal. Valóban elég, ha a számítógépet semmi másra nem akarjuk használni, csak a csodás OS futtatására – ellenkező esetben készüljünk fel, hogy a rendszer bőszen swappelni fog. Szerencsére ma már elég olcsón hozzá lehet jutni MÉG EGY GB-nyi memóriához, és 2 gigabyte-tal úgy fut a Windows Vista, mint a kisangyal. Processzor tekintetében viszont nem támaszt nagy követelményeket: egy ma már talán elavultnak is mondható, 2,8 GHz-es, hiperszálas (Hyperthread) Pentium 4 processzorral is közel ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint egy Core 2 Duo-val (persze mindjárt más lesz a helyzet, ha egyszerre akarunk 2-3 erőforrás-igényesebb alkalmazást használni).

Ugyan ez nem a Microsoft hibája, de az Nvidia botrányosan lassú Vista WHQL Forceware fejlesztése mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A tavaly ősz végén kiadott, DirectX 10-es kártyák éllovasaiból még mindig nem lehet kihajtani a maximumot, mert a vállalat képtelen volt rendes, teljesítményoptimalizált meghajtóprogramot kiadni. Persze ez legyen annak a gondja (ne legyen), aki már kiadott érte 100 ezer vagy annál is több forintot – de a Geforce 6-7-es család teljesítménye is hagy kívánnivalót. A korábban 1280×1024 pixeles felbontásban döccenés nélkül futó Call of Duty 2 multiplayer játékban (Vista alatt) néha 800×600-as felbontásban is meg-megakad (és akkor hol vannak még az elmúlt néhány hónap játékai!). A legújabb változat letölthető itt.

Mások is szívnak
A PC World amerikai online kiadásában jelent meg egy összefoglaló, a Windows Vista leginkább zavaró dolgairól, ahol a lehetséges megoldásokat is közzétette a cikkíró. De nem kell messzire menni: a Terminal Windows fórumában is szép számmal gyűlnek az elégedetlen felhasználói hozzászólások – és a tapasztaltabb felhasználók részéről a megoldások is. Ha tehát valakinek kérdése van, netán segíteni tud a „vistásoknak”, ne habozzon: olvasson, írjon, kérdezzen, válaszoljon az alábbi topikban!



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek