Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft Office: kimarad a következő verzió

Laptop

Microsoft Office: kimarad a következő verzió

Szerencsétlenséget hozna a 13-as szám?

Egyes források (például az AeroXperience blog) szerint a Microsoft Office soron következő verziója nem a 13-as, hanem a 14-es számozást kapja. Erre a döntésre pusztán babonából jutottak a redmondi szoftverfejlesztőnél: a tizenhármas számot túl szerencsétlennek tartották ahhoz, hogy az Office 2009 első felében kiadni tervezett következő generációját jelölje. Így az irodai programcsomag jelenleg Office 14 néven fut a fejlesztők körében.

Erre a változatra egyébként minden korábbinál többet, évente közel 1 milliárd (!) dollárt tervez költeni a szoftverfejlesztő. A kutatás-fejlesztés így közel 20 százalékkal kerül majd többe Redmondnak, mint az Office 2007 esetében. Ennek első eredményét a tervek szerint 2008 első felében láthatjuk – az Office 14 ekkor jelentkezik első bétaverziójával (a második béta még ugyanezen év második felében várható). És ezt követően sem áll meg az élet: a Microsoft elkötelezte magát az irodai programcsomag 2-3 évenkénti nagyobb frissítése mellett.

Milyen újdonságok várhatók majd az alkalmazáscsomagban? Továbbra is a már 25 éve felállított alapfunkciókat fejlesztik tovább a programozók; kiemelten pedig három területre koncentrálnak. Ezek: vállalati tartalommenedzsment, kommunikáció és együttműködés, illetve üzleti eljárások. Emellett továbbfejlesztett kereséssel, az összetett dokumentumok és tartalom tovább fokozott menedzsmentjével gazdagodik az Office, illetve az olyan termékek, mint a Sharepoint offline használatának továbbfejlesztésével.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés