Connect with us

technokrata

Laptop

Windows 7

Bill Gates: élet a Vista után.

A Zdnet blogján nemrég megjelent bejegyzés Bill Gates eddigi bejelentéseit gyűjtötte csokorba a Microsoft következő generációs (asztali) operációs rendszeréről. Mert habár a Vista tavaly novemberben debütált (az otthoni felhasználók számára pedig alig egy hete lett elérhető), az élet nem állt meg Redmond szoftverfejlesztő részlegénél. Erről tanúskodik Gates-nek a CES-en tett zártkörű összegzése is, melyen néhány kiválasztott blogger előtt tartott rövid összefoglalót arról, hogy mi várható a következő Windows-ban.

Lássuk kicsit bővebben, hogyan látja a jövőt a Microsoft vezére! Gates közlése szerint a következő operációs rendszer kicsit gyorsabban jelenik majd meg, mint a Vista (ismeretes, hogy az XP és a mostani OS debütálása között 5 év telt el). Habár konkrét időpontot – érthetően – nem mondott, de állítása szerint 2-4 év telhet el addig. Megjelenésével kibontakozhat a hangalapú vezérlés (melynek érdekes sebezhetőségéről nemrég itt írtunk), illetve az úgynevezett digitális tinta funkcionalitás. És – végre valahára – a 64 bites címzésben és kibővített utasításkészletben rejlő plusz erőt is komolyabban ki akarják aknázni, derült ki Gates beszámolójából.

A bő egy héttel ezelőtt lezajlott new yorki debütálás alkalmával Redmond ura ismét elárult ezt-azt a Vista utáni Windows-ról – ezúttal a Newsweek volt a szerencsés. Interjújuk szerint Gates még felhasználó-központúbbnak képzeli el az operációs rendszert. Ez szerinte azt fogja jelenteni, hogy az emberek a nemrég éppen viszonylagos kudarcáról hírbe hozott (részletek itt) Live szolgáltatás keretei között mentesülnek attól a gondtól, hogy az újabb PC-ken a saját maguk által megszokott munkakörnyezetet egyenként kialakítsák. Kedvenc weblapjaink, állományaink, betűkészleteink stb. átvihetők lesznek egy tetszőleges (Windows-os) komputerre, legyünk akár az otthoni hálózat egy másik számítógépén, akár egy nyilvános terminálon, vagy egy szállodai szobában.

Mit akarnak a felhasználók a Windows 7-től (amit nyilvánvalóan nem így fognak hívni, ez pusztán egy kódnév)? A nem hivatalos felmérések szerint apróságokat: gyorsabb ki- és bekapcsolást, és még nagyobb megbízhatóságot. Azt, hogy a lehető legjobban tűnjön el a felhasználó szeme elől, és ne zavarja hétköznapi munkájában, szórakozásában. Hiszen – élt a Zdnet egyik olvasója szemléletes példával – az ember nem kíváncsi arra, hogy miből készült a hűtő, csak használja fagyasztási funkcióját.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek