Connect with us

Hirdetés

technokrata

Lázadás az Nvidia hajón

Laptop

Lázadás az Nvidia hajón

Egyre sokasodnak az elégedetlen ügyfelek.

Többször is beszámoltunk arról, hogy az Nvidia egyre későbbre tolta végleges, Windows Vista környezetben használható Forceware meghajtóprogramját. A drivereket először november végére, majd decemberre, január elejére, végül január végére ígérte a fejlesztő/gyártó vállalat, ám még most, február elején is csak egy WHQL minősítéssel nem rendelkező szoftver (letöltés itt) áll a felhasználók rendelkezésére. Ami persze jobb a semminél, de a cikkíró saját tapasztalata szerint is komoly teljesítménybeli problémákkal rendelkezik.

Néhányan annyira elkeseredtek az Nvidia halogató taktikáján, hogy nyíltan megfenyegették a céget annak fórumán: pert fognak indítani ellene, ha záros határidőn belül nem adja ki a szükséges meghajtóprogramokat. Az Nvidia egyik moderátora ugyan megpróbálta elejét venni a „lázadásnak”, és bezárt egy topikot azzal a magyarázattal, hogy a flame-elés senkinek nem használ; de a kártyákat megvásárló, azaz mind a termékekért, mind az azzal kapcsolatos szolgáltatásokért fizető ügyfeleket ez inkább felháborította, mintsem lenyugtatta volna. Új fórumot nyitottak (itt), ahol az Nvidia beperlésével kapcsolatban folyik a diskurzus.

Azzal vádolják a GPU gyártó vállalatot, hogy hamis reklámokkal vette rá ügyfeleit a vásárlásra. Alakuló beadványuk szerint a vállalat egyes hardverei és szoftverei nem az elvártnak megfelelően működnek, de azzal kapcsolatban is várják a jelentkezőket, akik azt szeretnék, ha felelősségre vonnák a cég néhány alkalmazottját. Céljuk, hogy elegendő információt szedjenek össze a várhatóan hamarosan bekövetkező jogi lépések igazolásához. A céltalanul hőbörgő, dühös vagy agresszív, gyerekes sérelmeknek helyt adó hozzászólásokból azonban nem kérnek a kezdeményezést indítók – csak tárgyilagos, hasznos információkra vágynak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés