Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Windows-ok közel negyede megbukott a teszten

Laptop

A Windows-ok közel negyede megbukott a teszten

Magas a kalóz Windows-ok aránya.

Tegnap jelentette be a Microsoft, hogy a Windows Genuine Advantage (WGA) program keretei között vizsgált operációs rendszerek 22 százaléka nem ment át a hitelességellenőrzésen, azaz illegális verzióként került feltelepítésre az adott számítógépre. Ez az adat igen magas, ha figyelembe vesszük azt, hogy a hitelesítést többnyire csak azok végzik el, akik tudják, hogy „tiszta” a Windows-uk – a kalózváltozatokat használók gyakran rá sem kattintanak a Microsoft website-ján a felmérést indító gombra.

Ezek az adatok másfél év alatt gyűltek össze – mióta a WGA 2005 júliusában útjára indult, több mint 512 millió felhasználó végzett el hitelesítésellenőrzést a program keretei között. Ezek 22,3 százaléka bukott meg a teszten, vagyis mintegy 114 millió internetező biztosan az operációs rendszer kalóz változatát használja. Ennek ismeretében elenyészőnek mondható az az 56 ezer bejelentés, melyet a Microsoft kapott hamisított szoftverek kapcsán. Redmond minden egyes kivizsgált esetben, melyben kiderült, hogy a szoftver illegális voltáról a felhasználó nem tudott, azt a kereskedő, akitől a számítógépet vette, installálta fel, egy ingyenes Windows-zal jutalmazta a bejelentőt.

A globális kalózkodás természetesen a fenti értéknél jóval magasabb, több mint másfélszer ekkorára rúg. A Business Software Alliance (BSA) jelentése szerint a világon átlagosan minden harmadik (35%) szoftver illegálisan kerül alkalmazásra; Észak-Amerikában ennek a szintje 22%, de például a kelet-európai országok jó részében, és a távol-keleti államokban nem ritka a 70-80 százalékos kalózszoftver arány sem.

Ezt a magas szintet szeretné a Microsoft lenyomni azzal, hogy a Windows Vista és az Office 2007 küszöbön álló, hétköznapi felhasználóknak szánt megjelenése előtt kipróbálási kampányt indított. Az Office 2007-tel párhuzamosan az új operációs rendszer is megvizsgálható Weben keresztül – ehhez pedig nincs másra szükség, csak egy hatos vagy hetes Internet Explorerre. Egy kis Active X vezérlő révén virtuális számítógépként futtathatóvá válik a Windows Vista, így az érdeklődők kipróbálhatják, mit is tud a rendszer. Az Office 2007-ből ráadásul egy 60 napos, úgynevezett trial letöltés is elérhető.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés