Connect with us

technokrata

1 terabyte-os winchester

Laptop

1 terabyte-os winchester

A Hitachi 1000 GB kapacitású merevlemeze.

Tavaly a vállalat fogadkozott, hogy még 2006-ban bemutatja 1 TB kapacitású háttértárolóját – ez ugyan nem jött össze a cégnek, de alig pár napon múlt a dolog. A múlt héten ugyanis bejelentette a Hitachi, hogy elkészült az első, immár újabb prefixumot igénylő kapacitásbajnok 3,5 colos változata. Az asztali számítógépekbe szánt verziók az első negyedévben jelennek meg a piacon, míg a digitális videorögzítők 2007 második negyedévében kaphatják meg ezt a winchestert háttértár gyanánt.

Mindez persze kezdetben nem lesz olcsó. A Deskstar 7K1000 400 dolláros, átszámítva 80 ezer forintos áron jut el a nagyközönség számára (ez itthon minden bizonnyal 100 ezer forint körüli árat jelent majd). Lehet ezt az árat másképp is nézni: a vásárló minden egyes gigabyte-ért durván 40 centet fizet. A Hitachinak azonban nincs sok ideje kiélvezni a piaci elsőséget, hosszú ideig magasan tartani az árat, hiszen riválisa, a Seagate Technology már ott lohol a nyomában – a konkurencia 1 TB-os merevlemeze 2007 első felében jelenik meg.

Néhány érdekesség a Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) keretei között bemutatásra kerülő eszközről, hogy jobban felfogjuk, mit is jelent ez az elképesztő kapacitás. Számítások szerint 50 ezer (!) fát kellene kivágni, ha annyi papírt szeretnénk kapni, amennyire ráférnének azok az információk, amik a winchesterre zsúfolhatók. Van még azonban hova fejlődni: becslések szerint az Internet éves e-mailforgalmának eltárolásához 400 ezer ilyen merevlemez kellene, hiszen a múlt évben durván 400 ezer TB-nyi elektronikus levél született meg (arról nem szól a fáma, hogy ebből mennyi a spam). Nem is annyira elrugaszkodott elképzelés tehát, hogy 2010-re a néhányszáz terabyte-os winchesterek korszaka köszönthet be.

Érdemes megállni néhány mondat erejéig, rávilágítandó a kapacitásszámítás winchestereknél megszokottá vált metódusára. A számítástechnikában jártas emberek tudják, hogy a kettes számrendszer miatt a megszokott átváltás 1024-nél (és nem 1000-nél) következik. Azaz 1024 byte az 1 kilobyte, 1024 kilobyte egy megabyte és így tovább. A merevlemezeknél azonban az SI mértékegységrendszer szerint számolják a váltószámokat, így az 1 TB-os kapacitás 1000 GB-ot jelent (és nem 1024-et!). Ez az irdatlan kapacitások esetében már komoly előnyt jelenthet, hiszen 1024-es váltásokkal még nem értük volna el az egy terabyte-ot.

A szó ebben a környezetben egyébként egy R-rel írandó; a Terra latinul a Földet jelenti (tehát olyan nem létezik, hogy „terrabyte”). A tera SI-ben a tíz tizenkettedik hatványát (1 billiót), 2-es számrendszerben pedig a kettő negyvenedik hatványát jelöli.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek