Connect with us

technokrata

Notebook a „nehéz napokra”

Laptop

Notebook a „nehéz napokra”

Egy hordozható számítógép, ami bírja a strapát.

Több alkalommal is cikkeztünk már az úgynevezett rugged noteszgépekről, melyeket az extrém kültéri tényezők elviselésére készítettek fel gyártóik. Ezek az ütésekkel, porral, vízzel szemben sokkal ellenállóbbak, mint egy hagyományos notebook. A Kontron nemrég egy általa csak „ultra-rugged” besorolással illetett hordozható számítógépet jelentett be: a NotePAC-et. Az Intel Core Duo processzorra alapuló és alapesetben Linuxot futtató készülék számos USA-beli katonai minősítésnek megfelel. Ellenáll a heves esőzéseknek, a szél által felkavart pornak, a nulla fok alatti hőmérsékletek és a légköri robbanások okozta lökéshullámoknak is. Sőt, igény szerint tovább fokozható elnyűhetetlensége: némi upgrade árán drasztikusan lecsökkenthető a notebook által kibocsátott elektromágneses sugárzás, ami a rejtőzködést szolgálhatja.

Magnéziumötvözetből készült a készülékváza, ami a stabilitást növelni, a tömeget csökkenteni hivatott. Ennek ellenére – amint az a lenti képen is látszik – meglehetősen robosztus kialakítású lett a NotePAC; mely mellé közel 6 kilogrammos tömeg társul. Cserébe olyan előnyöket kaphat a felhasználó, mint a biometrikus ujjlenyomat-azonosítás, illetve a járművekbe szerelt dokkolóállomásokhoz való csatlakoztatás.

Nézzük a készülék technikai képességeit: egy 1,66 GHz-es órajelen működő Core Duo processzor (T3200) felel a számítási feladatok elvégzéséért, melyet a gyártó egy Intel 945GB chipkészlettel ellátott alaplapba ültetett. Operatív tárának maximális mérete 2 GB lehet; és képernyőméretből is lehetőség van választani: 12,1 vagy 14,1 colos LCD-t kínál a Kontron. A folyadékkristályos kijelzők érdekessége, hogy még fényes nappal is jól olvashatók, illetve érintőképernyős kialakításúak.

Egy ütközési energiát elnyelő, szigetelőréteggel ellátott cartridgbe-ben helyezkedik el a 80 vagy 120 GB-os kapacitást kínáló, SATA interfésszel bíró winchester. A gyártó gondoskodott arról is, hogy megfelelő legyen a merevlemez fűtése(!): ennek következtében még mínusz 20 fok környékén is működőképes marad az adattároló alkatrész. Kettő darab 2.0-s USB és egy Firewire porttal rendelkezik, valamint a vezetékmentes csatlakozások széles skáláját (UMTS, GSM, GPRS, GPS, WLAN, Bluetooth) támogatja. Vezetékes hálózatokhoz akár gigabites adatátviteli sebességgel is tud kapcsolódni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek