Connect with us

technokrata

Windows-alapú robotok

Laptop

Windows-alapú robotok

Laikus számára is érthető programozás – Microsoft operációs rendszer a robotikában.

Redmond ma jelenti be az első, kereskedelmi forgalomban is elérhető operációs rendszerét, melyet robotok számára készített. A Microsoft Robotics Studio névre keresztelt program (letöltés) tulajdonképpen egy Windows-alapú szoftverplatform. Kifejlesztésénél elsődleges szempont volt a robotok (legyenek bár valósak vagy csak szimulációban „létező” példányok) programozásának egyszerűsége. Számos, a robotikában közismertségnek örvendő hardverelemmel kompatibilis – például az Irobot-féle Roomba vagy a Lego Mindstorms NXT tribot egyaránt működésre bírható a Microsoft operációs rendszerével.

Ráadásul, a redmondi szoftverfejlesztőtől viszonylag ritka módon, az operációs rendszer ingyenesen hozzáférhető. Legalábbis kutatói és hobbi célokra; azon vállalatoknak, melyek profitot kívánnak létrehozni a robotika felhasználásával, 400 dollárt kell fizetniük a Robotics Studio-ért. A szoftver és a korlátozott ingyenességgel kapcsolatos döntés – szakértői vélemények szerint – hozzájárulhat, hogy a robotok világa sokkal több ember előtt nyíljon meg, és hogy a témával hobbiból foglalkozók magánvállalkozásokat indíthassanak e témában.

A szoftverplatform magában foglal egy 3D eszközt, mellyel robotikai alkalmazásokat lehet szimulálni, egy szolgáltatásközpontú futtatási környezetet, melynek révén az alkalmazások hardvereszközök széles skálájával kommunikálhatnak, illetve egy vizuális programnyelvet, ami a programozáshoz nem kifejezetten értő kezdők számára is hasznossá teheti az operációs rendszert. Ez utóbbi drag & drop technika és ikonok rendezése által is véghezvihetővé teszi az egyszerűbb feladatokat.

Még júniusban lépett be a Microsoft robotika világába: akkor mutatta be a szoftver első, letölthető változatát, mely tulajdonképpen betekintést adott abba, hogy mire lesz majd képes teljes fényében az operációs rendszer (a korai változatból több mint 100 ezret töltöttek már le). Ezzel egyidőben számolt be a vállalat arról is, hogy létrehozott egy új kutatórészleget, melyet kifejezetten a robotikával kapcsolatos kutatásoknak szentelt. Emellett azonban a Carnegie Mellon University-n működő Center for Innovative Robotics kutatólaboratórium anyagi támogatásába is beszállt Bill Gates cége.

A mai nap folyamán kerül sor a Microsoft partnerprogramjának bemutatására is, melynek a szoftverfejlesztők és eszközgyártók támogatása a célja. Redmond szeretné elérni, hogy minél többen tegyék kompatibilissé eszközeiket a Robotics Studio-val – jelenleg már 30 céggel kötött megállapodást. Ide tartozik a már fent említett Irobot, valamint a Parallax és a RoboDynamics. Emellett Redmond támogatni fogja a 2007 júliusában, Atlantában megrendezésre kerülő RoboCup 2007 rendezvényt, ahol a robotikában érdekelt, jártas nemzetközi szervezetek mérhetik össze tudásukat.

A Download szerverünkről is letölthető alkalmazás az Ageia Technologies PhysX motorját is felhasználja.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek