Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kompatibilitási problémák az új Microsoft Office 2007-tel

Laptop

Kompatibilitási problémák az új Microsoft Office 2007-tel

Redmond korábbi termékei közül nem mind működik együtt teljesen az új kiadás támogatta formátumokkal.

A Microsoft mindig is egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy az irodai alkalmazáscsomagjában szereplő szoftverek új változatai visszafelé kompatibilisek legyenek a korábban kiadott programok által készített állományokkal. Nincs ez másként az Office 2007 esetében sem – Redmond már idejekorán bejelentette, hogy ügyelni fog erre. Azt azonban nem közölte, hogy ez a kompatibilitás nem feltétlenül lesz teljes körű az új alkalmazáscsomag debütálásakor.

Habár a régebbi Windows-os Office-ok esetén nincs is probléma ezen a téren, a Mac-es fordítóeszközök egyelőre nem készültek el – még jelenleg is fejlesztési fázisban vannak. Ráadásul egyhamar nem is lesznek készen: Redmond közlése értelmében március vége, április eleje előtt nem érdemes arra számítani, hogy megvalósul a teljes kompatibilitás a Mac-es Office-ok és a 2007-es kiadás között.

Nemcsak a Macintosh-felhasználók számára jelent azonban problémát az együttműködési képességek biztosításának elcsúszása. A Microsoft Windows Mobile részlege egy e-mailben arról számolt be a minap, hogy a PocketPC és smartphone eszközök sem képesek az új formátumok szerkesztésére, olvasására. A kompatibilitás létrejöttére a következő év közepéig kell várni, közölte Redmond.

A fentiek azt jelentik, hogy üzleti téren a Microsoft a Mac-es és az okostelefonos felhasználókat nem tekinti olyan fontos csoportnak. Bizonyára a platformspecifikusság és az érintettek alacsony száma miatt döntött úgy Redmond, hogy egyelőre hanyagolja ezeket a felhasználókat. Pedig a Windows Vista már egy hete elérhető a vállalati ügyfelek részére; a hazai bejelentésre pedig tegnap kerített sort a Microsoft egy rövid, ámde több bakival tarkított bemutató révén (az eseményről nemsokára részletesen beszámolunk). Ugyanígy az Office 2007 is elstartolt november 30-án.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés