Connect with us

technokrata

DirectX 10-es Nvidia Forceware driver

Laptop

DirectX 10-es Nvidia Forceware driver

Választ kaptunk végre a kérdésre: mikorra készül el?

Nemrég írtunk a G80-as GPU széria bemutatkozása kapcsán arról, hogy habár maga a hardver készen van, meg is vehető, de a DirectX 10-es meghajtóprogram csak nem jött létre időre. A The Inquirer korábbi értesülései, mely szerint a távol-keleti vállalat a két héttel ezelőtti hétvégén adja ki a hiányzó drivert, megalapozatlannak bizonyultak. November 26-a ugyanis rég elmúlt, és még mindig nincsen új Forceware meghajtóprogram. Van viszont egy hivatalos(nak tűnő) időpont.

A bulvárlap ugyanis a minap korrigálta saját magát, és közölte, hogy a korábbi cikkével ellentétben december közepére várható a driver. És habár az Nvidia sem partnereinek, sem az újságíróknak nem adta ki eddig a programot, a belső tesztelést végzők által kiszivárogtatott információk szerint a G80-as driver (jelenlegi stádiumában is) jól teljesít. Pontos mérési adatok tehát továbbra sem ismertek – jelenleg csak a Windows XP SP2-vel együttműködő Forceware-rel mutathatja meg a Geforce 800 GTX és GTS, hogy mire képes.

Tulajdonképpen nem is meglepő, hogy a távol-keleti gyártó nem kapkodja el a kiadást, hiszen hivatalosan a Windows Vista (amely alatt az új DirectX is elérhető – Windows XP-re nem készül el) csak az üzleti felhasználók számára érhető el. A november 30-i indulás ugyanis csak a vállalati ügyfelek számára biztosította a szoftver elérhetőségét, amint arról mi is beszámoltunk már többször. Így tehát a január végi, otthoni számítógép-tulajdonosok (akik számára valóban fontos lesz a nagy teljesítmény) valószínűleg egy jóval hibamentesebb Nvidia meghajtóprogramot használhatnak majd, hiszen a fejlesztőknek nem kell kapkodniuk.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek