Connect with us

Hirdetés

technokrata

2007 a hibrid winchesterek éve lesz?

Laptop

2007 a hibrid winchesterek éve lesz?

Egyre több gyártó jelenti be flash-memóriával ötvözött merevlemezeit.

Nemrég számoltunk be arról, hogy az Intel jövőre szeretné meghonosítani a flash-alapú háttértárolókat, melyek, ha nem is váltanák ki a winchestereket, segítenének levenni a terhet a nagyfogyasztású eszközről. A chipgyártó gigász Robson névre keresztelt technológiájának másik előnye, hogy a processzornak nem kell a winchesterhez fordulnia (ami egy igen lassú művelet), amikor az operációs rendszert töltjük be – ez ugyanis a flash memóriáról történne.

Már akkor is megírtuk, hogy a Robson mellett létezik egy olyan elképzelés is, amely magán a winchesteren belülre helyezné el ezt a tárat – a Samsung, a Seagate és a Microsoft jelenleg ez irányban tesznek erőfeszítéseket. A hibrid meghajtók (szintén) jelentős energiaigény-csökkenést hoznának, aminek elsősorban a notebookokba szánt merevelemezek tekintetében lenne jótékony hatása – változatlan akkumulátorméret mellett hosszabb üzemidőt biztosíthatnának a felhasználónak. Az eltárolni kívánt adatok ugyanis először a flash-tárba kerülnek, és a lemezeket csak akkor pörgeti fel a winchester, ha ez a tár már megtelt. A Fujitsu pedig egyenesen odáig ment, hogy kihagyta a merevlemezt egyik konfigurációjából, és helyette NAND tárolót szerelt a noteszgépeibe (erről szóló cikkünk itt olvasható).

Nos, a sorban nem akart lemaradni a Hitachi sem, melynek Global Storage Technologies névre hallgató részlege bejelentette, hogy 2007-ben olyan hibrid merevlemezek értékesítését kezdi meg, melyek a noteszgépek energiafogyasztására lesznek jó hatással. Mindemellett automatikus titkosítást is kínálnak majd az eszközök (a rivális Seagate hasonló bejelentése erre olvasható), mondta Larry Swezey, a Hitachi mobil merevlemezeket gyártó részlegének stratégiai és marketingigazgatója.

Tovább emelkednek a kapacitások is: 2007 első felében megjelennek a 2,5 colos méretű (azaz noteszgépekbe szánt) winchesterek közül az első 200 GB-osak, melyek tányérjai percenként 7200 fordulatra képesek. Ezt követi majd a második félévben az 5400 RPM értékkel bíró, 250 GB kapacitást nyújtó változat. Jelenleg 100/160 GB-ot tud felmutatni a Hitachi ebben a két szegmensben csúcskategóriaként, tehát durván duplázni fognak jövőre. Az asztali rendszereknél pedig meg fog jelenni az első terabyte-os merevlemez.

A flash-táras winchester a Windows Vista malmára is hajtja a vizet: amint azt Swezey megjegyezte, a hibrid meghajtók csak ezzel az operációs rendszerrel használhatják ki maradéktalanul a hibernációban rejlő előnyöket – a Windows XP tulajdonosok számára sok értelme nincs (még) a hibrid készülékek megvásárlásának.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés