Connect with us

technokrata

Flash-memóriás notebook – már a boltokban

Laptop

Flash-memóriás notebook – már a boltokban

Elsőként a Fujitsu kínál szélesebb körben winchester helyett flash-memóriás háttértárolóra alapuló noteszgépeket a vásárlók számára.

Amint arról nemrég írtunk, az Intel jövőre komoly változásokat tervez a noteszgépekben: szeretné meghonosítani a flash-alapú háttértárolókat, melyek, ha nem is váltanák ki a winchestereket, segítenének levenni a terhet a nagyfogyasztású eszközről. A chipgyártó gigász Robson névre keresztelt technológiájának másik előnye, hogy a processzornak nem kell a winchesterhez fordulnia (ami egy igen lassú művelet), amikor az operációs rendszert töltjük be – ez ugyanis a flash memóriáról történne.

Már akkor is megírtunk, hogy a Robson mellett létezik egy olyan elképzelés is, amely magán a winchesteren belülre helyezné el ezt a tárat – a Samsung, a Seagate és a Microsoft jelenleg ez irányban tesznek erőfeszítéseket. A hibrid meghajtók (szintén) jelentős energiaigény-csökkenést hoznának, aminek elsősorban a notebookokba szánt merevelemezek tekintetében lenne jótékony hatása – változatlan akkumulátorméret mellett hosszabb üzemidőt biztosíthatnának a felhasználónak.

Fujitsu

Nos, a Fujitsu nem várta ki 2007-et, még a múlt hét végén bejelentette első olyan noteszgépeit, melyekbe NAND tárolót szerelt. Ami biztos, hogy ezzel megelőzte szinte az egész piacot, hiszen a memóriaalapú adattárolás a drága kapacitás miatt jelenleg csak a médialejátszó eszközökben (például az Apple Ipodjában) alkalmazott; viszont azt a vállalat is érzi, hogy nagy tolongás kezdetben nem lesz a termék iránt. A Fujitsu saját becslése szerint „talán a vállalatok 20 százaléka tanúsít majd érdeklődést”; erről Masami Yamamoto, a japán elektronikai vállalat alelnöke beszélt nemrég. Yamamoto szerint az igazi áttörés akkorra várható, amikor sikerül elérni az egyéni felhasználókat is – a NAND memóriák tömeges elterjedésével az árak is zuhanásba kezdhetnek.

A Fujitsu arra számít, hogy durván 20 ezer megrendelést fog kapni márciusig az újfajta Lifebookokra. Ezen noteszgép nem magától értetődően van felszerelve memóriaalapú háttértárral, azt csak kifejezetten a vevő kérésére szerelik bele. Éppen ezért, ha vesszük a fent említett 20 százalékos becslést, akkor nagyjából 4 ezer eladott flash-es hordozható számítógépet kapunk – ez egybe is vág a vállalat terveivel.

Mik lesznek a konkrét előnyei a speciális Lifebooknak? Könnyebb lesz, és jobban ellenáll majd a fizikai hatásoknak, rázkódásoknak. Akkumulátora mintegy 30 perccel több üzemidőt biztosít felhasználójának, illetve a Windows bootolásának ideje a felére csökken. Egy 20 GB-os winchester 16 GB-nyi flash memóriára való cserélése ugyanakkor nem olcsó mulatság: 670 dolláros pluszkiadást jelent a vásárló részéről. Még borsosabbá válik a számla, ha 32 GB-nyi flash-re vágyunk: ez 1335 dollárral drágítja meg a noteszgépet.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek