Connect with us

technokrata

A Vista környezetbarát lesz

Laptop

A Vista környezetbarát lesz

A következő generációs Windows csökkenteni fogja az áramszámlát.

A vállalatok kiadásainak csökkentéséhez azzal is hozzájárulhat a Windows Vista, hogy az operációs rendszer alapbeállítása energiatakarékosabb lesz, mint elődje. Redmond tervei szerint a nem használt számítógépek legkésőbb egy órával az utolsó beavatkozás után stand-by üzemmódba kerülnek, ezzel pedig jóval kevesebb energiát fogyasztanak el, mint a (fölöslegesen) járatott PC-k. Mindezzel – természetesen az alkalmazott monitortól függően – 55 és 70 dollár közötti összeget lehet számítógépenként és évente megspórolni. Ez első olvasatra nem tűnik nagy összegnek, de ha azt nézzük, hogy a durván 15 ezer forint megtakarítás egy 100 PC-s vállalat esetében másfél millió forintos költségcsökkenést jelenthet éves szinten, már érdemes vele foglalkozni.

Dean DeWhitt, a Windows kernel csapatának igazgatója szerint: „Ez az (elhasznált) energia ára, amikor nem használjuk a PC-t. Ez tisztán pocsékolás.”

Az energiakímélő szolgáltatás természetesen testre szabható lesz, és akár ki is kapcsolható. Azt viszont biztosra ígéri a vállalat, hogy a Windows XP-hez képest könnyebb dolga lesz a felhasználónak. Ez utóbbi operációs rendszer alatt például egyes programok megakadályozhatják a PC „lepihenését”, ami a Vistában nem fordulhat elő. És ez nem csak a notebooktulajdonosok életét könnyíti meg, az asztali számítógépek energiapocsékolása is mérsékelhető lesz.

Kényszerítő eszközökkel is jelentkezik a Vista: a vállalati felhasználók tekintetében az erőforrás-gazdálkodás beállításai egységes csoportpolitikába szervezhetők. Azaz többé nem fordulhat elő, hogy valamely alkalmazott saját döntése miatt egész éjszaka járatja a számítógépét – melynek költségeit a vállalkozás viseli. A kevesebb elpazarolt energia környezetbarátabbá is teszi a PC-ket: a Microsoft számítása szerint hat komputer éjszakánkénti pihenő üzemmódba állításával mintegy négyezer négyzetméternyi fa tüzelőanyagként való kivágása válik szükségtelenné évente.

Végül egy meglepő, egyben elszomorító adat: ma az Egyesült Államokban csak minden tizedik számítógép (vagy ha úgy jobban tetszik, a komputerek 10 százaléka) rendelkezik valamilyen erőforrás-gazdálkodási beállítással.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek