Connect with us

Hirdetés

technokrata

Újabb hibás akkumulátorok

Laptop

Újabb hibás akkumulátorok

Már maga a gyártó is kénytelen visszahívni gyártási hibás eszközeit.

Nem egyszer, nem kétszer számoltunk be a Sony rossz akkumulátorairól – ezek olyan, túlmelegedésre hajlamos egységek, melyek azért mehetnek tönkre, mert a gyártás során piciny fémrészecskék kerültek az akkumulátorokba. Ezek aztán működés közben rövidzárat okozhatnak, ez pedig túlhevüléshez, végső esetben öngyulladáshoz vagy robbanáshoz vezethet. Mindez eddig nem látott méretben rázta meg a notebook-ipart – kiderült, hogy a Sony olyan hibás szériát adott ki ezen eszközökből, melyek több milliós nagyságrendben kerültek terítésre.

Először a Dell közölte, hogy 4,1 milliónyi hibás notebook tápot hív vissza (időközben ezt még 100 ezerrel fejelte meg), majd az Apple jelentett be hasonló, 1,8 millió energiaforrásra vonatkozó visszahívási akciót. Nem kerülte el az eset a Toshibát sem (830 ezer akkumulátorral), így a távol-keleti vállalat csatlakozott az Apple, a Dell és a Lenovo alkotta illusztris csoportba – ez utóbbinak az IBM-mel közösen több mint fél millió energiaforrással kell foglalkoznia. A Lenovo ráadásul igen látványosan csatlakozott a fenti táborba: a Los Angeles-i nemzetközi reptéren valakinek fény, hang és füsteffektekkel búcsúzott a notebookja az utasoktól (további részletek).

A Sony részvényeit minden egyes újabb bejelentés megviselte. Azt korábban sem lehetett pontosan tudni, hogy mennyibe fog mindez kerülni a Sony-nak, hiszen egyre újabb és újabb gyártók csatlakoztak az akkumulátorcsere programhoz. Nem tisztázott az sem, hogy ez az akció mennyi ideig fog tartani, ezért csak nagyjából lehet megbecsülni, hogy mekkora cehhet kell állnia a távol-keleti vállalatnak. Az első adatok szerint 170-255 millió dolláros lesz a számla, amit a Sony-nak ki kell fizetnie a hibás energiaforrások miatt (és ez csak a Dellt és az Apple-t kárpótolja!). Mindez akár a vállalat várt nettó profitjának (körülbelül 1 milliárd dollár) a negyedét, vagy még többet is elvihet, írtuk korábban.

Időközben azonban a Fujitsu is kártérítési igénnyel fordult a Sony felé. A vállalat nem csak az akkumulátorcsere-program költségeit akarja ez utóbbira terhelni, de kompenzációt akar kapni az egyéb, céget ért károk okán is. Hasonló panaszt nyújtott be a Toshiba is, azt követelve a Sony-tól, hogy térítse meg a termékimázsát érintő károkat és az elmaradt eladásokat is ellentételezze.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés