Connect with us

Hirdetés

technokrata

Csak nem ül el az akkubotrány

Laptop

Csak nem ül el az akkubotrány

Újabb több százezer notebook akkumulátort kell visszahívni.

Többször szót ejtettünk már a Sony rossz akkumulátorairól. Először a Dell jelentette be, hogy 4,1 milliónyi hibás tápot hív vissza (időközben ezt még 100 ezerrel fejelte meg), majd az Apple jelentett be hasonlóan grandiózus, 1,8 millió energiaforrásra vonatkozó visszahívási akciót. Kiderült ugyanis, hogy a Sony olyan hibás szériát adott ki ezen eszközökből, melyek több milliós nagyságrendben kerültek terítésre.

Nem kerülte el az eset a Toshibát sem. A távol-keleti vállalat így csatlakozott az Apple, a Dell és a Lenovo alkotta illusztris csoportba – ez utóbbinak az IBM-mel közösen több mint fél millió energiaforrással kell foglalkoznia. A Lenovo ráadásul igen látványosan csatlakozott a fenti táborba: a Los Angeles-i nemzetközi reptéren valakinek fény, hang és füsteffektekkel búcsúzott a notebookja az utasoktól. Amint erről beszámoltunk, az eset szerencsére még a beszállás során következett be, azaz a repülőgép még nem hagyta el a kifutópályát (a pánik azonban még így kitört az utasok között).

Visszatérve a Toshibára: bejelentésük szerint mintegy 830 ezer akkumulátort kell visszarendelniük azon vásárlóktól, akik tőlük vették noteszgépeiket. Ezek mind a Sony által készített, túlmelegedésre hajlamos egységek, melyek azért mehetnek tönkre, mert a gyártás során piciny fémrészecskék kerültek az akkumulátorokba. Ezek aztán működés közben rövidzárat okozhatnak, ez pedig túlhevüléshez, végső esetben öngyulladáshoz vagy robbanáshoz vezethet.

A Sony részvényeit minden egyes újabb bejelentés megviseli: a Toshiba közlése után közel egy százalékot vesztettek értékükből. Összesen 8,6 százalékos esést produkáltak a Sony értékpapírjai az első, Dell által tett augusztusi bejelentés óta. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy mennyibe fog mindez kerülni a Sony-nak, hiszen egyre újabb és újabb gyártók csatlakoznak az akkumulátorcsere programhoz. Nem tisztázott az sem, hogy ez az akció mennyi ideig fog tartani, ezért csak nagyjából lehet megbecsülni, hogy mekkora cehhet kell állnia a távol-keleti vállalatnak. Körülbelül 170-255 millió dolláros lesz a számla, amit a Sony-nak ki kell fizetnie a hibás energiaforrások miatt (és ez csak a Dellt és az Apple-t kárpótolja!). Mindez akár a vállalat várt nettó profitjának (körülbelül 1 milliárd dollár) a negyedét is elviheti.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés