Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világsikerű projektmenedzsment könyv magyar nyelven

Laptop

Világsikerű projektmenedzsment könyv magyar nyelven

Hazánkban a nemzetközi Projektmenedzsment Intézet vezérigazgatója, Gregory Balestrero.

A nemzetközi Projektmenedzsment Intézet (Project Management Institute, PMI) vezetője a szervezet hazai tagozatának meghívására érkezett Magyarországra. A meghívás apropója a nemzetközi projektmenedzsment szakma alapművének számító PMBOK Guide magyar nyelvű megjelentetése, mely az Akadémiai Kiadó gondozásában jut el az olvasókhoz. Az eddig közel kétmillió példányban elkelt PMBOK Guide itthoni kiadása mérföldkő az egyre fontosabbá váló projektmenedzsment kultúra formálása szempontjából.

A könyvbemutatót Dr. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke nyitotta meg. Üdvözölte a szakkönyv hazai megjelentetését, kiemelve, hogy a mai világban hazánknak is esélyt jelenthet a tudás globalizációja.

Szalay Imre, a PMI hazai tagozatának elnöke Balestrero úr látogatásának jelentőségét így foglalta össze: „A magyarországi projektmenedzsment szakma és egyben szervezetünk elismerését jelzi, hogy Balestrero úr megtisztelt bennünket látogatásával. A szakkönyv hazai bemutatója lehetőség számunkra, hogy szakmánk, amely sokszor a háttérben és nem látványosan ér el kiemelkedő eredményeket, egy időre mégis a figyelem középpontjába kerülhessen.”

A projektmenedzsment világszinten elismert szakma, fontos szerepet játszik az értékelőállítás folyamatának sikerességében. A szolgáltatások dinamikusan fejlődő piacán egyre meghatározóbbá válnak a komplex, a vevők igényeihez illeszkedő megoldások, ahol a fejlesztő és a felhasználó szoros együttműködésére van szükség. Ezt segíti elő a projektmenedzsment, melynek jelentősége a nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is évről évre nő.

Az Európai Unió regionális fejlesztési-, valamint a K+F pénzügyi alapok felhasználásához magas szintű projektmenedzsmentet vár el az ajánlattevőktől. Az elvégzett projektek menedzsmentjét meghatározott szempontok (minősítés, képzettség, képességek, tapasztalatok) szerint értékelik. A legmagasabb szintű EU tisztségviselők képzésében a projektmenedzsment-képzés kiemelt jelentőségű.

A projektmenedzsereket tömörítő világszervezet, a PMI magyarországi tagozata négy éve alakult meg.

A magyarországi szervezet tagsága az alapítás óta 30-ról 110-re nőtt, a PMP minősítettek száma megduplázódott. A hagyományos havi klubnapok, és az idén kilencedik alkalommal megrendezett éves nagy konferencia (TIPIK Forum) mellett évente kétszer 150-200 fős projektmenedzsment rendezvényt szervez a hazai PMI tagozat, Körkapcsolás címen, most novemberben lesz a hatodik ilyen. A hazai projektmenedzser szakma összefogásával és közreműködésével, az Akadémiai Kiadó gondozásában megszületett a PMBOK Guide (az összefoglalt projektmenedzsment tudás) magyar nyelvű kiadása, amelynek bemutatójára Magyarországra érkezett Gregory Balestrero, a PMI vezérigazgatója is. Balestrero úr a látogatása során kormányzati szervek és vállalatok felsővezetőivel is találkozik. Tavasszal pedig Nyugat-Európában járt, ahol az EU vezetőivel kötött megállapodást és vállalati vezérigazgatókkal találkozott a PMI „Projektmenedzsment a gazdaságban” programja keretében. A látogatás eredményeképpen jött létre a PMI EMEA Corporate Networking Group olyan cégek képviselőivel, mint a Deloitte, Ericsson, SAP, Airbus, Siemens, HP és IBM.

Gregory Balestrero bejelentette, hogy 2007 májusában a PMI Budapesten tartja az európai projektmenedzsment kongresszusát.

A PMBOK Guide (A Guide to the Project Management Body of Knowledge) a projektvezetők bibliájának is tekinthető. Elterjedtségére jellemző, hogy az eddigi összesen három kiadása a különböző nyelvű fordításokat is figyelembe véve közel kétmillió példányban kelt el szerte a világon. A könyv ANSI standard, melyet a PMI (Project Management Institute) négyévente frissít, továbbá alapmű a PMP (Project Management Professional) nemzetközi minősítés megszerzéséhez is.

A könyv a projektvezetés összes lényeges elemét bemutatja. A részletesen ismertetett 44 menedzsment folyamat öt folyamatcsoportba sorolható (kezdeményezés, tervezés, végrehajtás, követés/felügyelet, zárás) és egyben kilenc projektmenedzsment tudásterülethez tartozik. A bemutatott tudásterületek a következő témákra koncentrálnak: integráció, terjedelem, ütemezés, költség, minőség, emberi erőforrás, kommunikáció, kockázat és beszerzés.

A magyar kiadás javaslatot tesz az egyre szélesebb körben elterjedt projektmenedzsment magyar kifejezéstárának kialakítására, és használatának elterjesztésére. Ebben a munkában a magyar projektvezetők közössége a nyelvi lektorálással fontos szerepet vállalt.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés