Connect with us

technokrata

160 GB-os notebook winchester

Laptop

160 GB-os notebook winchester

A Western Digital bejelentette rekordkapacitású, mobil számítógépekbe szánt merevlemezét.

Már számos alkalommal írtunk a Terminal hasábjain az úgynevezett merőleges adatrögzítési (perpendicular magnetic recording technology – PMR) technológiáról, melynek lényege a következő: az információmorzsákat tároló bitek olyan mágneses elrendezettségben találhatók meg a merevlemezen, mely jóval kevesebb helyet igényel a jelenleg alkalmazott módszerhez képest, így ugyanakkora felületre még több adat sűríthető rá. Nos, a WD is ennek a technológiának az alkalmazásával volt képes elérni ezt a kapacitást, ami a notebookokba szánt winchesterek területén bizony rekordnak számít. Igaz, hogy a Fujitsu már beszámolt 200 GB-os merevlemezről szóló terveiről, de ennek kézzelfogható változata csak a jövő év során kerülhet majd a notebookokba.

Visszatérve a Western Digitalhoz: a Scorpio sorozatba tartozó adattároló meghajtók 2,5 colos mérettel rendelkeznek, és csak a maximális kapacitásuk 160 GB – lehetőség van jóval szerényebb, mindössze 40 GB-nyi tárfelülettel rendelkező (illetve a két szélső érték közé eső egyéb) típus vásárlására is. A gyártó saját, WhisperDrive technológiája és SoftSeek algoritmusa segít abban, hogy az eszköz halk működéssel bírjon. Hardveres és firmware-es fejlesztéseken átesett Shockguard technológiája révén pedig a meghajtó mechanikája válhatott védettebbé a külső behatásokkal szemben.

A SATA csatolófelülettel rendelkező winchester pontos megjelenési ideje és ára egyelőre nem ismert.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek