Connect with us

technokrata

Parányi notebook az Asustól

Laptop

Parányi notebook az Asustól

Az Asustek új noteszgépe a jelenlegi, minél nagyobb méretűre „hízó” hordozható számítógépek között kicsinységével tűnik ki a sorból.

Mindössze 12,1 colos (XGA natív felbontású) LCD-t kapott az a notebook, melyről az Asustek nemrég számolt be. Az U5F modellszámozást kapott készülékkel kapcsolatban a vállalat fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az eszköz környezetbarát anyagokból készült, ami sajnos nem minden noteszgépről mondható el. Másik fontos paramétere, hogy kicsiny méretéből adódóan egyrészt könnyű, másrészt a tervezőmérnökök igyekeztek minél vékonyabbra megálmodni a készülék házát. Ilyenkor szokott sok gyártó ahhoz a megoldáshoz folyamodni, hogy az optikai meghajtót kispórolja, maximum külső csatlakoztatással biztosítja a notebookhoz – jelen esetben erről szó sincs. Igaz, ennek kialakítása igen vékonykára sikeredett: mindössze 0,95 cm-nyi vastagsággal büszkélkedhet a DVD-írásra is képes kombó drive.

Nem meglepő módon Centrino alapokra épül az U5F; processzor tekintetében pedig szinte teljesen szabad kezet kap a felhasználó. Választhatja az első generációs Core Duót, de akár Core 2 Duo CPU is dolgozhat a noteszgépben. Az Intel 945GM chipkészletű alaplapba 512 MB-nyi DDR2 SDRAM jutott alapértelmezett konfiguráció választása esetén, de ez egészen másfél gigabyte-ig bővíthető. Amint az a fentiekből látszik, grafikai vezérlője integrált, tehát csodát nem lehet várni tőle, de ezt a készüléket nem is játékra tervezték az Asus mérnökei.

Adattárolás terén azonban semmilyen panasz nem érheti a ház elejét: 60 és 120 GB-os kapacitás közötti lehet a SATA kialakítású merevlemez. Emellett jutott bele egy számos memóriakártya-típust (SD, MMC, MS, XD stb.) kezelni képes olvasó is. Vezetékes hálózati csatlakozásra integrált Ethernet vezérlője révén képes (akár másodpercenként gigabites adatátviteli sebességgel is); a wireless kapcsolódást pedig történhet 802.11a/b/g standardokon keresztül, illetve a kisebb elektronikus eszközökhöz Bluetooth-on át.

Fizikai paraméterek
Méret: 27,4 x 23 x 3,3 cm
Tömeg: 1,43 kg



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd