Connect with us

Windows programok Linuxon

Laptop

Windows programok Linuxon

Megjelent a Wine legújabb, 0.9.20-as változata.

Leginkább Alexandre Julliard nevéhez köthető a Wine projekt, aki közel az 1993-as indulás óta dolgozik rajta. A koordinációs munkákat 1994-ben felvállaló fejlesztő nemrég újabb bétaváltozatot adott ki a szoftverből. Ez elsősorban a korábbi változat hibáinak javításával gyarapodott.

Miért fontos a Wine?
A projekt grandiózus célt tűzött ki maga elé (és igyekszik is megvalósítani): Windows szoftvereket képes futtatni linuxos, és egyéb, x86-alapú unixos operációs rendszereken; a szoftver támogatja a Windows API-ját és más DLL-eket is. A Wine-ra egyébként egy fizetős alkalmazás, a Crossover Office is épül, amelynek új, 5.0-s változata tavaly novemberben látott napvilágot. Ez a szoftver lehetővé teszi, hogy a microsoftos irodai programcsomag linuxos környezetben is futhasson, sőt, néhány játék és más program szintén működésre bírható általa.

Mégis, mi volt az oka annak, hogy több mint egy évtizeden keresztül alfa állapotban leledzett a Wine? A Jeremy White, a Codeweavers alapítója (ők fejlesztik a Crossover Office-t) szerint a sok embert elriasztó, hosszú fejlesztési idő azért volt indokolt, mert egy több millió dolláros tőkével bíró vállalat munkáját kellett megvalósítaniuk; s nem akartak félkész, hibáktól hemzsegő verziót (közel) véglegesnek nyilvánítani.

Nem ez egyébként az egyetlen, platformok közötti átjárhatóságot biztosítani igyekvő fejlesztés: még 2005 júniusában számoltunk be a Cedega technológiáról, melyet a Transgaming fejleszt. Ez lehetővé teszi, hogy Linspire alatt több száz népszerű Windows-os játék futtatható legyen. Készítői szerint a linuxosok számára olyan játékokkal való kikapcsolódásra is lehetőség nyílik, mint a Half-Life 2, a World of Warcraft vagy a Battlefield 1942.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda