Connect with us

technokrata

Megtévesztő notebookreklámok hazánkban

Laptop

Megtévesztő notebookreklámok hazánkban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a 2006. augusztus 21-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Notebook.hu Kft. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.

A versenyfelügyeleti eljárás tárgya annak vizsgálata volt, hogy Notebook.hu vállalkozás által a Sulinet program keretében értékesített hordozható számítógépekért a vásárlás időpontjában fizetendő vételár óriásplakátokon való feltüntetése a fogyasztók megtévesztésre alkalmas volt-e.

Az Oktatási Minisztérium 2003-ban indította el a Sulinet elnevezésű programot, amelynek célja egyes adófizető polgárok számára a programba bevont bizonyos árucikkek kedvezményes áron történő beszerzésének biztosítása volt. A program meghatározott elektronikai eszközök megvásárlását akként tette kedvezővé, hogy a fogyasztónak a vásárláskor ugyan ki kellett fizetnie a teljes vételárat, de amennyiben adóvisszatérítésre volt jogosult, utóbb adójából adókedvezményként levonhatta, illetve adóvisszatérítésben részesült, így a termék árából akár 60.000.- Ft-ot nem kellett viselnie. A korábbiakhoz képest 2005. IV. negyedévében a program előírásai változtak, mert az alanyi kört egyrészt tágította, másrészt az éves jövedelem nagysága okán szűkítette, továbbá a vásárolható árucikkek körét is szűkítette. Mindebből levonható, hogy a Sulinet program keretében történő vásárlás tárgyi és személyi feltételei korlátozottak voltak, s a szabályozás időközbeni változásával a vizsgált időszakban még korlátozottabbá váltak.

A Notebook.hu vállalkozás által közzétett óriásplakát felső részén feltűnő betűméretben a „neked egyre megy?” fogyasztó-megszólítást célzó szlogen olvasható. Jobb oldalon szerepel maga a meghirdetett termék, egy notebook, rajta a Sulinet embléma, amely arról informál, hogy a termék a Sulinet program keretében is megvásárolható. A termék áraként a plakát majdnem egynegyedét elfoglaló betűméretben a termék ára – 111.111,- Ft – van feltüntetve, s mellé *-ot illesztettek. A nagy számok alatt kiegészítő információkat helyeztek el kétféle kisebb méretben: a termék nettó és bruttó árát rendkívül kicsi betűméretben, valamint a Sulinet programban való részvétel feltételeit.

A Notebook.hu vállalkozás által közzétett óriásplakát reklámtájékoztatásának fő mondanivalója, hogy 111.111.- Ft-ért kapható a megjelenített notebook. A 111.111.- Ft-os árközlés azonban részletes magyarázatra szorul, mert a jelzett áron – meghatározott feltételek teljesítése esetén is – csak a fogyasztók korlátozott köre és csak a vásárlást követő évben az adóbevallással kapcsolatos eljárás lezárásával juthat a 60.000.- Ft-os árkedvezményhez. Ennél fogva mindkét közlés (nagybetűs ár + magyarázat) azonos fontosságú, s egyenrangú egymással. Mindkét közlés befolyásolja a fogyasztó döntését abban, hogy megvásárolja-e a kínált notebook-ot vagy sem.

A jogsértésért a Notebook.hu-ra 3 millió Ft versenyfelügyeleti bírságot róttak ki.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek