Connect with us

technokrata

HP: Életre keltek az Öttusa EB emlékezetes pillanatai

Laptop

HP: Életre keltek az Öttusa EB emlékezetes pillanatai

A HP Magyarország Nyomtatás és Képalkotás Üzletága nagy értékű nyomtatási eszközökkel támogatta az idei Öttusa Európa-bajnokságot.

HP Magyarországnál nagy hagyománya van a különféle sportágak, sportversenyek támogatásának. Idén egy teljesen új terület felé nyitott a cég: a nyáron Budakalászon megrendezett Öttusa Európa Bajnokságot támogatta többfunkciós nyomtatási eszközökkel.

Az idei megmérettetés több szempontból is egyedülálló volt: az egyediséget elsősorban az a tény mutatja, hogy egy ilyen nagyszabású – rendszerint világvárosokban tartott – rendezvény most először egy tóparton fekvő, 9.000 fős városban, Budakalászon került megrendezésre. A HP egy olyan nagy teljesítményű nyomtatási eszközt bocsátott a tudósítók, a versenybírók, a versenyzők és nem utolsó sorban a közönség rendelkezésére, mely segítségével nemcsak a rajtlistát, a pillanatnyi állást, a számok között elkészített nyilatkozatokat lehetett figyelemmel kísérni, hanem az este beköszöntével a nap folyamán elkészített képsorozatból készült fotókrónikát is tudták csodálni a nézők úgy, mint maguk a versenyzők is. Szalay Péter, az eseményt szervező cég ügyvezetője szerint az eszköz rendkívüli népszerűségnek örvendett: nemcsak a sajtó képviselői, hanem a közönség is előszeretettel követte nyomon az EB történéseit a kinyomtatott képsorokon.

Dr. Czinege László, a HP Magyarország Nyomtatás és Képalkotás Üzletágának vezetője elmondta: Külön öröm számára, hogy az általuk támogatott Öttusa EB-n hat versenyszámból négyben magyar sportolók tudhatták magukénak a győzelmet. Ezen eszköz biztosításával a HP Magyarország az Öttusa EB „kiemelt informatikai partnerévé” vált, mely kapcsolat az idei sikerre hivatkozva a jövőben várhatóan erősödni fog.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek