Connect with us

Idén hét mozgássérült végzett hálózati szakemberként a Cisco Hálózati Akadémia Programban

Laptop

Idén hét mozgássérült végzett hálózati szakemberként a Cisco Hálózati Akadémia Programban

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) együttműködve évente 8-10 mozgássérült jut hálózati diplomához.

A Cisco Hálózati Akadémia és a MEOSZ két éve kötött együttműködésnek köszönhetően idén hét mozgássérült végzett a négy szemeszteres, azaz két tanéves akkreditált képzésben „Informatikai hálózati rendszertelepítő”-ként. A második évfolyamban jelenleg is 10 hallgató tanul, így egy év múlva újabb szakemberek végeznek hasonló képzettséggel és esélyekkel. Az tananyag nagy előnye, hogy felépítésének köszönhetően távoktatás formájában – internetkapcsolaton keresztül – is oktatható, így hetente csupán egy alkalommal kell a hallgatóknak részt venni a gyakorlati képzésen – a MEOSZ-nál e célra létrehozott laborban.

Dr. Derera Mihály, a MEOSZ távoktatási intézetének igazgatója a közelmúltan zajlott sajtóbeszélgetésen elmondta: míg Magyarországon az átlagos munkanélküliség 7% körül van, úgy a hazai mozgássérülteknek csupán 7%-a rendelkezik munkahellyel. A MEOSZ ezért arra törekszik, hogy piacképes szakmai oktatásokat szervezzen tagjai számára.

2004-ben a Cisco Systems kereste meg a MEOSZ-t, és ajánlotta fel együttműködését és anyagi támogatását a Hálózati Akadémiai Program beindítására. A távoktatás előnyeit kihasználva indult be a képzés, amelyhez a Cisco 3 millió forint értékű eszközökből a mozgássérültek oktatásához megfelelő labort hozott létre. A képzés a résztvevők számára ingyenes. A CNAP képzés a mozgássérültek számára a távoktatás előnyei mellett azért is kiváló szakmához jutási lehetőség, mivel a tananyag belépőként csupán számítógép-kezelési ismereteket követel meg a részvevőktől.

A képzést a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) oktatói nyújtották, akik a csoport mellett egy mozgássérült oktatók is képeztek, így a következő tanévtől már teljesen önállóan történhet az oktatás a MEOSZ-ban. A képzést elvégző diákok megtanulják, hogyan kell irányítás nélkül, önállóan telepíteni, üzemeltetni és karbantartani kis- és középméretű (tipikusan 100-150 végpont alatti), lokális (LAN), nagytávolságú (WAN) és behívásos (dial-up) informatikai hálózatokat a cégek vagy intézmények igényeinek megfelelően.

A CNAP képzés Magyarországon országszerte ismert: jelenleg 86 Cisco Hálózati Akadémia működik, ahol a diákok e-learning alapú, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátíthatják el a legújabb informatikai, hálózati ismereteket. A programban részt vevő diákok összlétszáma közel 3.000 fő. A 2005/2006-os tanévben 100 fő részvételével elindult a vezetéknélküli technológiákkal foglalkozó oktatás is.

A képzés az Országos Képzési Jegyzékben is szerepel, amely alapján a diákok „Informatikai hálózatirendszer-telepítõ” képesítést kaphatnak a vizsgák sikeres teljesítésével. A Cisco Systems a végzős diákok szakmai pályafutásának támogatására is nagy hangsúlyt fektet, a Cisco Hálózati Akadémia Program honlapján a végzős diákok karrierjük alakításához kapnak segítséget: konkrét állásajánlatok, elhelyezkedési lehetőségek, nyári munkák, karrierépítési és álláskeresési készségfejlesztő tanácsadás szerepelnek az oldal kínálatában.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

hono

SmartPhone

A HONOR 20 augusztus 1-től kapható Magyarországon

2019. július 22. hétfő
Sony A7R

Kamera

61 megapixeles fényképezőgép a Sonytól

2019. július 22. hétfő
longines-hydroconquest-full-black-ceramic-l3-784-4-56-9-1

SmartWatch

Igazán férfias sportórát mutatott be a Longines

2019. július 20. szombat
Business woman are checking stock market graph on digital tablet

Office

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár!

2019. július 17. szerda
caw211w-fc6467-special-ed-through-time-80s-2019

Dotkom