Connect with us

Hirdetés

technokrata

Laptop

Bitcomet 0.67

Az egyik legnépszerűbb Bittorrent letöltőkliens újabb változata jelent meg a hétvégén.

A file-csere programok korábbi változataihoz képest a Bittorrent kliens sokkal nagyobb letöltési sebességet ígér – ugyanakkora internet-kapcsolati sávszélesség mellett. Ennek az az oka, hogy a rendelkezésre álló adattovábbítási kapacitást igyekszik maximálisan kihasználni; így a technika erőssége elsősorban nagyméretű állományok (filmek, programok) esetén érezhető igazán.

Ezt oly módon éri el, hogy a felhasználó által letölteni kívánt file-ok kicsiny darabokra tördelve érhetők el a hálózaton, amiket egyszerre több szálon, több internetezőtől lehet tölteni. Ráadásul, azt a csomagot, amit az ember már leszedett, a kliens azonnal vissza is osztja. Többek között ez is az oka annak, hogy ahol „felüti a fejét” a Bittorrent, általában drasztikusan megnő a sávszélesség foglaltsága. Egyes felmérések szerint az internetes adatforgalomnak már körülbelül a harmadát adja ki a bittorrent file-ok mozgása.

Számos kliens létezik, ami ezt a peer to peer technológiát használja fel (Azureus, Bitcomet, Bittornado stb.), a minap a teljesen spyware és adware mentes Bitcomet frissült fel. A 0.67-es változat már letölthető a Terminal Download adatbázisából is. A szoftver C++ nyelven íródott, aminek nagy előnye, hogy stabil, ugyanakkor gyors a működése, emellett viszont igen kevéssé terheli le a processzort. Természetesen támogatja az egyszerre zajló több letöltést, valamint állítható a torrent-feladatok prioritása. A legfrissebb kiadás pár grafikus és kódbeli korábbi hibát szüntet meg, illetve apróbb fejlesztéseket tartalmaz.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés