Connect with us

technokrata

A HP Magyarország is csatlakozott a Budapesti Olimpia Mozgalomhoz

Laptop

A HP Magyarország is csatlakozott a Budapesti Olimpia Mozgalomhoz

A csatlakozó vállalatok szellemi és anyagi támogatása mellett elengedhetetlen a magyar közvélemény meggyőzése a 2016-os olimpia megpályázásának fontosságáról.

A Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) azzal a céllal alakult, hogy Magyarország nagy álmának megvalósításához megteremtse a legfontosabb feltételt, a nemzeti egységet. További célja, hogy elnyerje a döntéshozók támogatását annak érdekében, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság – a magyar kormány, valamint a parlamenti pártok teljes támogatása mellett – 2007. júniusában benyújtsa Budapest jelentkezését a 2016-os nyári játékok megrendezésére, azzal a célkitűzéssel, hogy a 2012-es londoni nyári játékok után a következő európai rendezésű olimpiának a magyar főváros adhasson otthont. Május 9-én újabb hat támogató csatlakozott a Budapesti Olimpia Mozgalomhoz köztük a HP Magyarország Kft.

„Gratulálok a mozgalom elindításához a szervezőknek és örülünk, hogy mi is csatlakozhatunk e kiemelten fontos kezdeményezéshez” – Jegyezte meg a mai sajtótájékoztatón felszólalásában Dr. Beck György, a HP Magyarország vezérigazgatója. „A HP anyacége is jelentős tapasztalatokat szerzett már világméretű sportrendezvények informatikai hátterének kialakításában. A HP Magyarország csatlakozásával most az informatikai vonalat erősíti a mozgalomban, ami azért is fontos, mert az informatika mára modernizációs alapinfrastruktúrává vált. A HP hazai sporttevékenysége közismert, ezen belül kiemelkedik az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb olimpiai sportág, a vízilabda évtizedes múltra visszatekintő támogatása. Remélem, hogy a majdani sikeres pályázatunk révén magyarok milliói élhetik majd át személyesen is az Olimpia semmihez sem hasonlítható hangulatát” – tette hozzá.

A Budapesti Olimpia Mozgalom elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila örömmel fogadta, hogy a 15 alapító nagyvállalat után újabb prominens cég kötelezte el magát a hazai rendezésű olimpia ügye mellett, mely hosszú távon nemcsak Budapest és Magyarország, hanem az egész régió gazdasági és kulturális fejlődését elősegítené.

A csatlakozó vállalatok szellemi és anyagi támogatása mellett elengedhetetlen a magyar közvélemény meggyőzése a 2016-os olimpia megpályázásának fontosságáról. E cél érdekében a Budapesti Olimpia Mozgalom ünnepélyes keretek között, közös sajtótájékoztató keretében kérte fel a PricewaterhouseCoopers és a Szonda Ipsos képviselőit, hogy szakértelmükkel és tapasztalatukkal segítsék a 2016-os olimpiai pályázat megvalósítását. A BOM-mal kötött megállapodás értelmében a PricewaterhouseCoopers 15 héten belül elkészíti a pályázathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, míg a Szonda Ipsos a hazai rendezésű olimpiával kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatását május 10-én kezdi meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek