Connect with us

technokrata

Két headset, egy győztes: A SteelSound 5H vs. Az Icemat Siberia

Laptop

Két headset, egy győztes: A SteelSound 5H vs. Az Icemat Siberia

Két headsetet vettünk szemügyre, amelyeket teljesen eltérő célra terveztek. Míg a SteelSound 5H a játékosokat célozza meg, addig az Icemat Siberia főleg a VoIP-nek kedvez.


Egy halom fejhallgató tesztelése után úgy gondoltuk, hogy itt lenne az idő, hogy megvizsgáljuk az Icemat Siberia, Skype-okleveles fejhallgatót. De persze játékostársaim sem hagyhatom cserben, ezért most a SteelSound 5H-val kezdünk.
Neve ellenére -ami inkább egy gyilkos fegyverre utal, mint egy megszokott műanyag kütyüre- az 5H egy jól összerakott cucc. A műanyag, mint olyan biztosítéka a könnyedségnek, de az 5H tervezői kihasználták a rugalmasságát is, így összecsukva szállíthatjuk.
Valójában ez volt az egyetlen fejhallgató az idáig megvizsgáltak közül, az utóbbi néhány hónapban, aminek le lehetett szerelni a hangszóróit. Ez azt jelenti, hogy három részre szedhető szét – két hangszóróra és a fejpántra -, sokkal könnyebben hordozhatóvá téve azt. A hagyományos fejhallgatók viszont, hiába vékony a hangszórójuk, csak korlátozott módon szállíthatjuk, mivel nem rakhatjuk akárhová őket a bőröndben.
Az 5H másik rendkívüli tulajdonsága, hogy a mikrofont a bal oldali hangszóróba építették, amit tetszőleges mértékben ki lehet húzni onnan. Ezért először azt hittem, hogy nem eléggé érzékeny a mikrofon, mivel csak suttogást lehetett hallani.
A fejhallgató zsinórja kissé rövid, mégis elég ahhoz, hogy egy laptophoz vagy egy nagytoronyhoz kössük. Az eszközhöz egy hosszabbító is jár, így a kábel hossza eléri egy átlagos fejhallgató kábelének hosszát.
Ez az egyszerű, mégis nagyszerű megoldás azt jelenti, hogy minden feladathoz megvan a megfelelő eszközünk – rövid kábel, ha közel vagyunk a dugókhoz és hosszú, ha távol.
A fejhallgató maga és a fejpánt is bársonyszerű anyaggal van bevonva. Nem illeszkedik olyan szorosan a fülre, mint az Alienware Ozma 7, mégis tökéletesen fedi azt. Még hosszú ideig tartó használat esetén sem kényelmetlen, s nem is melegít annyira mint a korábban tesztelt bőralapú megoldások.
A headset vezérlőegysége közvetlenül a kábelen található, s hangerő- és basszus-állításra is lehetőséget kínál.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek