Connect with us

technokrata

Asus – Lamborghini notebook

Laptop

Asus – Lamborghini notebook

Erőteljes külső és belső jellemzi a két vállalat összefogásának gyümölcsét.

Utoljára a hannoveri Cebit kapcsán írtunk az Asus Lamborghini márkájú noteszgépéről – akkor a két cég egy gyönyörű sportkocsival reklámozta a hordozható számítógépet. Amint kiderült, a VXI típusú notebook nem meglepő módon a Centrino harmadik generációján alapul, a processzor kétmagos mivoltán kívül azonban nem sok egyebet lehetett megtudni róla. Olyan információmorzsák jutottak még el az egyszeri érdeklődőhöz, mint a 15,4 colos, tehát szélesképernyős kialakítású LCD; illetve az a korábbi bejelentés, mely szerint két színben, sárgában és feketében kínálja magát majd a leendő vásárlóknak.

Nos, nemrég még több részlet látott napvilágot a teljes nevén VXI Lamborghini Laptop névre hallgató eszközről. Az Intel processzorok közül egy 2 GHz-es órajelen működő példány, modellszám szerint a T2500-as került bele, amely mellé 1 GB-nyi DDR2 SDRAM jutott. A már korábban említett LCD 1400×1050 pixeles natív felbontással rendelkezik, ezt pedig az Nvidia Geforce Go 7400-as grafikus vezérlője látja el adatokkal. A videokártya 256 MB-nyi saját memória felett rendelkezik.

Winchesterének kapacitása a ma kereskedelmi forgalomban elérhető legnagyobb: 120 GB. Természetesen felvértezték vezetéknélküli technológiákkal is: a 802.11 szabvány a/b/g változatait, illetve a Bluetooth 2.0-t egyaránt támogatja. Megvásárolni a hónap végén lehet, egyelőre továbbra is ismeretlen áron (de minden bizonnyal 2000 dollár feletti összegért).

Autós notebookok
A Terminalon egyébként már több hasonló kezdeményezésről beszámoltunk: például az Acer Ferrari noteszgépeiről, melyek számos változatban jelentek meg az elmúlt néhány évben. Emellett az Itronix cég Hummer notebookját is érdemes megemlíteni, mely az Egyesült Államokban igen népszerű Hummer terepjáró színvilágát és robosztusságát próbálta meg visszaadni, s ezzel híveket szerezni az autó rajongói között. Közös jellemzőjük volt, hogy gyártói a magasabb árszegmensbe pozícionálták őket.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek