Connect with us

Hirdetés

technokrata

Informatika az önkormányzatoknál

Laptop

Informatika az önkormányzatoknál

Önkormányzatok ICT használata és elektronikus szolgáltatásai.

A GKI Gazdaságkutató Rt. a Synergon Informatika Rt. támogatásával 2005 november-decemberében felmérést végzett a magyarországi önkormányzatok körében, összesen 800 hivatal bevonásával. A felmérés a községi, a városi, a megyei jogú városi és a kerületi önkormányzatokra irányult. A felmérés azzal a céllal készült, hogy bemutassák az informatikai és telekommunikációs eszközök használatát az önkormányzati hivatalokban, feltérképezzék az elektronikus közszolgáltatások fejlettségét, valamint feltárják az önkormányzatok informatikával kapcsolatos problémáit, igényeit.

Számítógép-ellátottság
A felmérés alapján a hazai önkormányzatok csaknem mindegyike rendelkezik legalább egy számítógéppel, az ellátottság mértéke a hazai önkormányzatokat tekintve 96%. A nagyközségek, a városok, valamint a megyei önkormányzatok és a kerületek mindegyike használ PC-t, csak az 5 főnél kisebb létszámmal, és a kis költségvetéssel működő önkormányzatok adtak nemleges választ a számítógép meglétét firtató kérdésre.

Összességében a 3.185 magyarországi önkormányzat közül 3.073-nál használnak személyi számítógépeket (113 önkormányzat közül 24 tervezi számítógép vásárlását). Magyarországon 89 olyan községi önkormányzat van, amely a későbbiekben sem szándékozik számítógépet használni.

Az önkormányzatok átlagosan 13,2 asztali, és 1 hordozható számítógéppel rendelkeznek. A településtípus szerint erős különbségek megmutatkoznak a géppark nagyságának tekintetében is. A községek 5,6, a nagyközségek 16,5, a városok 52,5, a megyei jogú városok, megyei önkormányzatok és kerületek pedig átlagosan 231,7 számítógéppel rendelkeznek.

Elektronikus és informatikai rendszerek használata
A hatékony ügyintézés kulcsa, hogy a háttérfolyamatokat is gyorsan és hatékonyan bonyolítsák le, amihez az informatika használata elengedhetetlen. A különböző belső folyamatok erőteljes informatikai támogatottsága ma még kevés önkormányzatra jellemző, s ezekben a hivatalokban is főleg szigetszerű megoldásokkal találkozhatunk.

Internet-penetráció
Az önkormányzati hivatalok 92%-a rendelkezett 2005 végén valamilyen Internet-hozzáféréssel. Az összes önkormányzat körében 7 százalékpontos növekedésről beszélhetünk 2003 óta. A számítógéppel rendelkező önkormányzatok esetében a bővülés ennél is magasabb, 8 százalékpontos volt. A válaszok alapján a következő egy év alatt az Internet-penetráció 95%-ra növekedhet az összes és 98%-ra a számítógépet használó önkormányzatok körében.

A szélessávú hozzáférések aránya
Felmérésünk során megvizsgáltuk, hogy mennyire elterjedt az önkormányzatok körében a szélessávú kapcsolat. Az eredmények alapján 2005-ben tovább folytatódott a fejlődés az Internet-kapcsolatok minőségében. Az önkormányzati hivatalok 53%-a rendelkezik szélessávú hozzáféréssel, ami több, mint a duplája a 2004-es értéknek.

A kutatás olyan kérdésekre is kitért, mint a hálózati ellátottság, az önkormányzati honlapok sajátosságai, az elektronikus szolgáltatások elterjedtsége, a használt informatikai biztonsági megoldások, valamint az alkalmazottak informatikai képzettsége.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés